Ungár ismét Szombathelyen hintette az igét

• 2020. február 07., péntek •
A zöld párti politikus most Hende Csabába szállt bele Szombathely autóbuszparkjának fejlesztésével kapcsolatban.
Ungár ismét Szombathelyen hintette az igét

Szép dolog az egyetértés - fogalmazott Fő téri sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. Ezzel korábban megjelent cikkünkre célzott, amelyben Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke kifejtette, miért is támogatja új elektromos autóbuszok beszerzését a városban. Ungár Péter kilogikázta, hogy akkor ebben végülis egyetértenek Szombathely országgyűlési képviselőjével, hiszen ez a fejlesztés nagyban hozzájárulhat a vasi megyeszékhely levegőminőségének a javulásához. Majd felszólította Hende Csabát, hogy vesse be minden befolyását és építtesse bele az állami költségvetésbe az erre szolgáló pénzösszeget Szombathely számára. Hozzátette: Hende Csabával vagy nélküle, de ő a parlament elé terjeszti ezt a javaslatot.


Megkérdeztük az üggyel kapcsolatban Hende Csaba országgyűlési alelnököt is, aki szerint a rózsadombi milliárdos ismét tanúbizonyságát adta teljes hozzá nem értésének és felkészületlenségének. "A Modern Városok Program egy kormányhatározatokkal szentesített szerződéses rendszer a kormány és az érintett nagyvárosok között. Az új szombathelyi városvezetés célja az, hogy a herényi Gothard-kastély felújításától eltekintve, az ott megtakarított összeget fordítsa a kormány elektromos autóbuszok vásárlására Szombathely részére. Ezt teljes mértékben támogatom azzal, hogy mindemellett természetesen a kastéllyal is kezdeni kell valamit. Ehhez azonban nincs szükség semmiféle parlamenti előterjesztésre, mert ez a város és a kormány közötti szerződés módosítását igényli csupán, a már korábban megállapított keretösszegen belül. Itt említem meg azt is, hogy Ungár Péter rendkívül súlyos károkat próbált okozni Szombathelynek, meg a többi nagyvárosnak is, hiszen tavaly nyáron, a 2020-as költségvetési vita során azt indítványozta - több hasonlóképpen jóindulatú társával együtt -, hogy a Modern Városok Programra szánt 85 milliárd forintot - ami az idei esztendőben az összes ilyen jellegű programra elkölthető - csökkentsük le 45 milliárdra. Még szerencse, hogy a módosító indítványát nem támogattuk, mert akkor most sokkal kevesebb pénz állna rendelkezésre a Modern Városok Programra más településekhez hasonlóan Szombathelyen is. Noh ezt köszönhetjük Ungár Péternek!" - tájékoztatta lapunkat az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, aki szerint Ungár fogalmatlanságát példázza minden egyes ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulása. "Én azzal is beérném már, ha nem akarna ártani és elvenni a szombathelyiek pénzét" - fűzte hozzá Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője.      

Ehhez kapcsolódóan péntek délután a szombathelyi Fidesz kiadott egy közleményt, amely az alábbiakat tartalmazza:

Ungár Péterről ismét bebizonyosodott, hogy hazudik. A rózsadombi milliárdos csak ahhoz ért, hogy sajtótájékoztatókon hazudozzon. Amikor azonban a tettekről van szó, rögtön kibújik a szög a zsákból.

Ungár Péter ugyanis a Szombathely számára is előirányzott 85 milliárd forintot közel megfelezte volna. A saját maga benyújtott T/6322/794 számú költségvetési módosító javaslatában a megítélt 85 milliárd forint támogatást 45 milliárd forintra csonkította volna.

Ungár Péter soha nem javasolta a parlamentben elektromos autóbuszok beszerzését Szombathely számára. Ezért hazudik akkor is, amikor azt állítja, hogy Hende Csaba az ő nem létező javaslatát leszavazta.

Ungár Péter elektromos autóbuszok ügyére vonatkozó javaslata emellett dilettáns, törvényre ugyanis nincs szükség, elég a Modern Városok Program módosítása.

Ungár Péternek javasoljuk, hogy a jövőben otthonát, a Rózsadombot érintő ügyekkel foglalkozzon. Ne akarja még egyszer elvenni Szombathely pénzét!

 

közösség

további frisss

lap tetejére