Újjáalakult a szombathelyi Fidelitas

sd • 2020. október 07., szerda •
A szervezet nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a városi közélet megreformálását minél több nemzeti érzelmű fiatal bevonásával.
Újjáalakult a szombathelyi Fidelitas

A szombathelyi szervezetnél azért volt szükség a fiatalításra, mivel a korábbi tagok közül többen vagy koruknál fogva, vagy az élet adta új kihívások miatt nem tudták vállalni a Fidelitasban való további közreműködést. Az újjáalakult városi ifjúsági szervezet Szabó Christophert választotta elnökéül, aki legfőbb célként azt jelölte meg, hogy társaival minél több nemzeti érzelmű fiatalt meg tudjon szólítani különféle programok útján. A szombathelyi Fidelitas Facebook-oldalán a jövőben is várja a 14 és 35 év közötti tettrekész fiatalok jelentkezését, akik szívükön viselik a város sorsát, és tevékeny részt vállalnának annak alakításában.

Az eseményen megjelent a Fidelitas országos szervezetének elnöke is. Illés Boglárka fontosnak tartja, hogy minél több csoport alakuljon országszerte, mert egyre többen keresik meg őket azzal, hogy milyen szervezethez tudnának csatlakozni azért, hogy a közjóért tehessenek szűkebb pátriájukban. Illés Boglárka szerint lényeges az is, hogy a csoportoknak mindig legyen utánpótlása.

- Az elmúlt egy évben mintegy 600-an nyújtották be kérelmüket a Fidelitashoz, és 20 csoportot tudtunk újjáalakítani vagy újonnan létrehozni. Ez is hűen mutatja a szervezet dinamizmusát. Nagyon sok fiatallal találkozunk, akik szeretnének részt venni a közéletben. Szervezeteink tagjai aktívan segítették az időseket a tavaszi járványidőszakban, nemcsak a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, kutyasétáltatásban, hanem felhívtuk őket, érdeklődtünk hogylétük felől, hiszen az, hogy ők a négy fal közé kényszerültek, talán emberpróbálóbb volt számukra, mint nekünk. Most, a második hullám idején is fontos, hogy minél több helyen jelen legyünk, segítsünk és felhívjuk a figyelmet a védekezés fontosságára. Szem előtt tartjuk, hogy csoportjainknak minden olyan támogatást megadjunk, amivel valóban egy aktív, élő közösséget tudnak helyben létrehozni. A Fidelitas - azon túl, hogy egy szellemi magot alkot - közéletben való aktivitása ott kezdődik, hogy beszélgetünk arról, hogyan látjuk a jelent, a jövőt, milyen kihívásokkal szembesülnek a fiatalok, illetve a többi korosztály tagjai - fogalmazott Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke.          

A szombathelyi Fidelitas újjáalakuló gyűlésén Hende Csaba is részt vett, aki eddig is, és ezután is támogatásáról biztosította a fiatalokat. Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke szerint az új vezető dinamizmusa garancia lesz a szervezet eredményes működésére.
-  Van egy tévhit, miszerint a Fidesz mint politikai párt nem népszerű a fiatalok között. Ez egész egyszerűen nem igaz. Minden felmérés szerint a fiatalok korosztályában is a Fidesz a legnépszerűbb párt, csak viszonylagosan kevésbé népszerű, mint a 35 év feletti korosztályokban, de így is messze megelőzi az többi politikai erőt - hangsúlyozta Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője.

A szombathelyi Fidelitas tagjai számára remek lehetőség lesz a jövőben az a parlamenti látogatás, amelynek eredményeként becsatlakozhatnak az ifjúsági szervezet országos vérkeringésébe.

közösség

további frisss

lap tetejére