„Túl van az életveszélyen” – friss hírek jöttek a lenyelt elemtől kómába esett 1 éves magyar kislányról

• 2023. szeptember 20., szerda •
Elvégezték a műtétet az elemet nyelt kislányon Németországban. A kis Lara nehezen lélegzett a légcsövére nőtt hártyától, ám azt az orvosok sikeresen eltávolították. A gyermek már el is hagyhatja az intenzív osztályt.
„Túl van az életveszélyen” – friss hírek jöttek a lenyelt elemtől kómába esett 1 éves magyar kislányról

Mint arról a Bors beszámolt, a Németországban élő magyar család július 17-én este arra lett figyelmes a saarbrückeni otthonában, hogy az egyéves Lara krákog és kapkodja a levegőt. Azonnal kihívták a mentőket, ám az orvos azt mondta, nem lehet nagy baj. Ennek ellenére bevitték a kórházba, ahol szintén belenéztek a torkába, de akkor sem láttak semmi rendelleneset - írja a Bors.

A kislányt hazaengedték, de az állapota folyamatosan romlott. Többször is visszavitték a rendelőbe, de a szülőknek csak a kilencedik napon sikerült kikönyörögniük a röntgenvizsgálatot. Akkor derült ki, hogy a gyermek lenyelt egy elemet. Addigra az elektromosságtól és a garatban rekedt baktériumoktól jelentősen károsodott Lara légcsöve és a belső szervei. Kómába esett, majd gépekre kötötték. Egy idő után javult az állapota, ezért hazaengedték. A szülők már kezdtek volna megkönnyebbülni, amikor a kislány ismét rosszul lett. Az orvosok ismét nem álltak a helyzet magaslatán. Ezúttal egy vírusos fertőzésre gyanakodtak, de az általuk felírt gyógyszer nem segített. Kiderült, hogy a légcsövén egy hártya keletkezett, ami körbenőtt.

Lara csak egy egészen pici lyukon kapott levegőt, nagy nehezen. Ha az eltömődött volna, a gyermekem megfullad

– mondta a néhány napja a Borsnak Vanessza, a kislány édesanyja. A gyermeket mélyaltatásban tartották, majd elvégezték rajta a speciális műtétet.

A beavatkozás szerencsére sikerült. Nagyon erős gyógyszereket kapott, ezért pár napig nem volt teljesen a tudatánál, de már úgy tűnik, hogy minden rendben lesz

 – árulta el Vanessza. A kislány már magától lélegzik, sokat alszik, jobban van.

Fotó: Olvasói 
Forrás: borsonline.hu

közösség

további frisss

lap tetejére