Kiderült, kit gyanúsít a rendőrség a leforrázott csecsemő halála miatt

borsonline.hu • 2023. október 08., vasárnap •
Kiderült, ki okozhatta a kicsi halálát. A falubeliek azt hitték: égési sebek bárányhimlő nyomai.
Kiderült, kit gyanúsít a rendőrség a leforrázott csecsemő halála miatt

Egy 10 hónapos csecsemő családjára rászakadt a háztető Miskolcon. A mélyszegénységben élő hatgyermekes család végül  szükséglakáshoz jutott, a csecsemőt viszont kiemelték a családból és nevelőszülőknél helyezték el Ináncson. A helyiek  szerint egy nagyon jól szituált családról van szó, akik a nevelt kisfiú mellett saját lányukról is gondoskodtak. December közepén azonban tragédia történt: túl forró vízben fürdették meg a babát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette - írja a borsonline.hu.

Úgy tudták: bárányhimlős

A tragédia estéjén a nevelőapa fürdette meg a gyereket, akit utána még megetettek, majd elaltattak. Csupán később jelentkezett pár piros folt a csecsemőn, ekkor hívták ki a mentőket.

Többen láttuk a mentőket, majd hallottuk, hogy meghalt a baba. Azt viszont pontosan nem tudtuk, hogy mi történt, a faluban az a szóbeszéd járta, hogy bárányhimlős volt és a magas lázban halt meg a kicsi.

– mesélte akkoriban az egyik szomszéd.

Értetlenül állnak a tragédia előtt

Nem olyan rég költöztek ide. Nagyon csendesek, alig lehetett őket látni. A hölgy gyakran tologatta a babakocsit, én leggyakrabban a boltban láttam, de ilyesmit senki se gondolt volna róluk

– mondta el egy helyi férfi.

Legtöbben nem értik, hogyan történhetett ez meg, hiszen a 10 hónapos babát a nevelőapja helyezte a vízbe, tehát éreznie kellett volna, milyen a víz hőmérséklete.

– Nekem 6 gyerekem van, mindegyiket egészségesen felneveltük. Sose történt velük ilyesmi. Alapvető, hogy megnézem, milyen meleg vízbe rakom bele a kisbabát – fejti ki véleményét egy másik helybéli.

Az egyik idős szomszédtól elmondta, hogy a csecsemő nevelőanyja, Erika, javarészt egyedül volt otthon a gyerekekkel, párja ugyanis Németországban dolgozik.

– Állítólag a gyerek mindezek után még elaludt, amit én nem is értek. Szerintem olyan égési sérülésekkel a kisgyerek végig sírhatott

– teszi hozzá az ismerős. 

A helyiektől azt is megtudtuk, hogy a történtek után a pár elköltözött a faluból. Sokáig távol voltak, valószínűleg külföldre költöztek. Pár hete tértek vissza Ináncsra.

Nemrég jöttek vissza. Élik a kis életüket, mintha mi se történt volna. Hordják a lányukat oviba, de azért ők lettek a falu fekete bárányai. Nincs olyan, aki ne súgna össze a hátuk mögött.

 – árulta el az egyik szomszéd.

A tragédia még december közepén történt, azóta a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz az ügyben – erősítette meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtósa. A gondatlanságból elkövetett emberöléssel a 48 éves nevelőapát gyanúsítják. A bűncselekmény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

közösség

további frisss

lap tetejére