Tovább emeli az ápolók bérét a kormány + videó

• 2023. november 30., csütörtök •
A kormány korábbi döntésének értelmében a jövő év tavaszán folytatódik az ápolók béremelése. Erről beszélt Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Hír TV Napi aktuális című műsorában.
Tovább emeli az ápolók bérét a kormány + videó

A szakápolók javadalmazásának változása kapcsán Takács Péter emlékeztetett: volt egy történelmi léptékű orvosi béremelés, és idén folytatódott a szakdolgozók béremelési programja is.

Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedett jelenleg az orvostársadalom, a politikus elmondta, akik nem a hálapénzből tartották el magukat, nagyon elégedettek lehetnek - írja a Magyar Nemzet.

Takács Péter kiemelte: látni, hogy

néhány év alatt az orvosi bérek a négyszeresükre emelkedtek, ugyanez a cél a szakdolgozók esetében is.

A szakdolgozók bére az államtitkár elmondása szerint néhány év alatt a duplájára emelkedett, most pedig két lépcsőben tovább emelkedik. Ennek az első lépése idén júliusban megvolt, illetve a következő lépés jövő márciusban lesz, aminek eredményeként az orvosok béréhez hasonló mértékben szeretnék emelni a szakdolgozók bérét.

Amint arról már a lapunk is beszámolt, az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter bejelentette, hogy januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik.

Éves meghallgatásán Pintér Sándor emlékeztetett: jelenleg 

az orvosok átlagos bére 2 197 000 forint, a szakápolóké pedig 595 ezer forint. 

A szakápolók javadalmazásának megállapításánál az orvosokét vették alapul, annak 37 százalékában. A miniszter szavai szerint a szakápolók természetesen ennél többet is érdemelnek, de a gazdaság helyzete jelenleg ennyit tesz lehetővé.

Kitért arra is: javult a magyar egészségügy helyzete az utóbbi egy évben, amióta az ágazat feladatait a Belügyminisztérium koordinálja, a kormány Európa legjobb egészségügyi rendszerét fogja létrehozni.

Pintér Sándor felszólalásában ismertette: a jelenleg tizennégy vármegyében alkalmazott új ügyeleti rendszer eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az ellátás jobb, biztosabb lett, a háziorvosoknak kevesebb beteget kell ellátniuk. A kedvező adatok nyomán júniusra tervezik eldönteni, hogy Budapesten miképp lehet alkalmazni az új rendszert. Pintér Sándor leszögezte: a híresztelésekkel szemben nem igaz, hogy folyamatosan csökken az egészségügyben dolgozók száma.

A belügyminiszter az egyik legfontosabb eredménynek a hálapénz kivezetését, illetve büntethetővé tételét nevezte. Azt mondta:

a paraszolvencia egy erkölcstelen alap, arra igazságos rendszert építeni nem lehet.

 

Borítókép: Pintér Sándor belügyminiszter (Fotó: Máthé Zoltán)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére