Történelmi bérmegállapodás született a MÁV-Volán munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel

• 2024. január 31., szerda •
Kedden történelmi, három évre szóló bérmegállapodást írtunk alá a MÁV-Volán-csoport munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel, pontosabban csak héttel a kilencből: két Volánbusz-szakszervezet időt kért az ajánlat megvitatására – közölte az építési és közlekedési miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Történelmi bérmegállapodás született a MÁV-Volán munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel

Lázár János azt írta, szerdán az egyikük, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) jelezte, hogy szintén aláírja a megállapodást.

Hangsúlyozta, hogy a döntés a munkavállalók érdekét szolgálja, hiszen a megállapodás elfogadásával a Volánbusz-dolgozók 3 év alatt legalább 28,4 százalékos béremelést kaphatnak, amiből már az idén 17 százalékos béremelés jár a 600 ezer forintos alapbérrészig, ez legalább 70 ezer forintot jelent mindannyiuknak.

A buszsofőrök esetében ez 20 százalék feletti béremelést jelent csak az idei évben, a további évekre pedig jogi garanciát arra, hogy a bérük biztosan az infláció felett fog növekedni – tette hozzá a tárcavezető.

A bérmegállapodáshoz január 31. éjfélig még a másik szakszervezet is csatlakozhat, hogy a Volánbusz-dolgozók már januártól megkapják a magasabb bérüket. Én az utolsó percig várom őket

– fogalmazott Lázár János.

Forrás: index.hu


 

közösség

további frisss

lap tetejére