Többen meghaltak ételmérgezésben egy romániai kórházban

• 2023. november 23., csütörtök •
A halételt „ünnepi ebédként” kapták egy közeli kolostorból, az apát tagadja, hogy ők okozták a tragédiát.
Többen meghaltak ételmérgezésben egy romániai kórházban

Romániában egy pszichiátriai kórház három betege meghalt és több mint húsz páciens, illetve alkalmazott ételmérgezés tüneteivel kórházba került szerdán, miután valamennyien ettek egy közeli kolostorból küldött ünnepi ebédből. A Vaslui megyei Murgeni településen működő kórházba egy vallásos ünnep alkalmából érkezett kedden ételadomány a floresti-i kolostorból, amelyből valamennyi beutalt páciens és a kórház személyzete is evett - írja a Mandiner.

Hárman meghaltak

Szerdára virradó éjszaka és szerdán napközben több ízben riasztották a mentőket, estig 27 beteget szállítottak át ételmérgezési tünetekkel a barladi városi kórházba, 

három páciens életét azonban már nem tudták megmenteni.   

A bukaresti egészségügyi minisztérium közleményben tudatta: válságstábot hozott létre, mind a betegektől, mind az elfogyasztott ételből biológiai mintát vettek, amelyet a jászvásári törvényszéki orvostani intézetbe küldtek kivizsgálásra. A tárca közleménye megjegyzi, hogy az ételadomány halból készült.   A Vremea Noua helyi hírportálnak nyilatkozó Ariton Iezechiel apát 

kizártnak tartja, hogy a kolostorban készített ebéd okozta a bajt, mert a kolostor lakói is abból ettek, és semmi bajuk.  

„Rendszeresen szervezünk ilyen jótékonysági akciókat. Szűz Mária templomba vezetése alkalmából tegnap halételt készítettünk, húsgombóc-csorbát és sült cápaharcsát. Kicsontozottat választottam, tudván, hogy mentális problémákkal küzdő betegek esznek majd belőle. Ismétlem: ennek a szerencsétlenségnek semmi köze a konyhánkban főtt ételhez” – idézte a lap az apátot. Eduard Cazacu, a pszichiátriai kórházat működtető Murgeni város polgármestere a lapnak azt mondta: a kórházigazgatóval ellenőrizték, hogy estére a betegek halkonzervet is kaptak, ezeket is ellenőrizni fogják, bár szavatossági idejük 2026-ban jár csak le. A pszichiátriai kórház igazgatójával úgy döntöttek: még a kórházból származó víz fogyasztását is betiltják, amíg a szakértői vizsgálat ki nem deríti, mi okozta a mérgezést.

Forrás: mandiner.hu (MTI)

Nyitókép: Illusztráció / Facebook

közösség

további frisss

lap tetejére