Több ügyben is bűnösnek mondták ki a DK országgyűlési képviselőjét

• 2024. február 22., csütörtök •
2018-ban, a „rabszolgatörvény” elleni tiltakozások idején több ellenzéki képviselő bement a közmédia székházába, ahol Varju László és a biztonsági őrök között dulakodás alakult ki. A Demokratikus Koalíció az ítélethirdetés idejére szervezett demonstrációt a bíróság épülete elé. Varju Lászlót végül több ügyben is bűnösnek találták.
Több ügyben is bűnösnek mondták ki a DK országgyűlési képviselőjét

Ahogy arról 2023-ban írtunk: a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője ellen a 2018-as országgyűlési választásokhoz kapcsolódó választás rendje elleni bűntett, valamint az MTVA székházánál 2018 decemberében lezajlott demonstráció következményeként garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emeltek vádat. A Fővárosi Törvényszék 2023. január 30-án kihirdetett elsőfokú ítéletével Varju Lászlót bűnösnek mondta ki választás rendje elleni bűntettben és garázdaság vétségében, amiért őt halmazati büntetésül összesen 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A súlyos testi sértés vádja alól felmentették - írja az Index.

A Demokratikus Koalíció „Igazságot Varju Lászlónak” címmel hirdetett demonstrációt a Fővárosi Ítélőtábla épülete elé. A párt úgy fogalmazott, „nem fogadhatjuk el, hogy miközben az Orbán-rendszerben egy pedofilsegítő bűnözőnek adnak elnöki kegyelmet, addig a törvény adta jogával élő országgyűlési képviselőt büntetlenül bántalmazhatnak egy középületben, majd a bántalmazói helyett a képviselőt helyezik vád alá”.

Csütörtök reggel a Fővárosi Ítélőtábla épületénél nagyjából két tucat demonstráló várta Varju Lászlót „A pedofilokat kiengeditek, minket bezárnátok?” feliratú papírlapokkal.

A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője fél 9 után néhány perccel érkezett a bíróság épületéhez, ahol „Veled vagyunk, Laci!” felkiáltásokkal fogadták a politikust. Varju Lászlót követően néhány perccel Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is megjelent, illetve Rónai Sándor EP-képviselő és Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő is a helyszínen van.

Gyurcsány Ferenc a bíróság épületében a szimpatizánsaik gyűrűjében Gréczy Zsolttal és Rónai Sándorral többek között a kegyelmi ügyről beszélgetett.

Varju László tárgyalása negyed 10 körül kezdődött, a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai is a teremben hallgatják a tárgyalást.

AZ ÍTÉLŐTÁBLA VÉGÜL A TESTI SÉRTÉS ÜGYÉBEN IS BŰNÖSNEK MONDTA KI VARJU LÁSZLÓT, A MÁSIK KÉT PONTBAN HELYBENHAGYTÁK AZ ELSŐFOKÚ ÍTÉLETET.

Varju László a csütörtöki tárgyaláson többek között arról beszélt, hogy a közmédia székházában semmilyen bűncselekményt nem követtek el. Felidézte a 2018-as kormányellenes tüntetéssorozatot, valamint annak kiváltó okát, a „rabszolgatörvényt”. A képviselő úgy látja, csak annyit kértek, hogy egy felelős szerkesztővel tárgyalhassanak az MTVA-ban, ehelyett a biztonsági őrök lerángatták a korlátról. Varju László hangsúlyozta, védekezése ösztönszerű volt a földön.

Az ellenzéki politikus kiemelte, hogy országgyűlési képviselőként joga volt az épületben tartózkodni, majd úgy vélekedett, hogy a kormánypárti többség a nekik nem tetsző politikai véleménye miatt függesztette fel mentelmi jogát.

Varju László a választás rendje elleni bűntett vádjáról elmondta: az ellenzéki pártok a választási szabályok miatt arra kényszerülnek, hogy egyeztetéseket folytassanak közös jelöltek állításáról, neki pedig joga és felhatalmazása volt erről tárgyalni, de nem ígért semmit, minden ettől eltérő értelmezést szándékos félremagyarázásnak és rosszindulatú megközelítésnek nevezett.

(Borítókép: Varju lászló. Fotó: Kaszás Tamás / Index) 
Forrás: index.hu
 

közösség

további frisss

lap tetejére