Tanácsadó céget vásárolt Magyar Péter

• 2024. február 23., péntek •
Tanácsadó cég tulajdonosa lett Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje. A céget még 2020-ban alapította Császár Dániel, aki 2014–2018 között a Miniszterelnökség helyettes államtitkára volt, valamint a közbeszerzési törvény módosítása is hozzá köthető. Az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt. eddig még nem végzett érdemi tevékenységet.
Tanácsadó céget vásárolt Magyar Péter

Az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt. tulajdonosa lett Magyar Péter – ismertette a hvg360. Mint írták, a cégiratok szerint a jogász 2023. november 30-án lett bejegyezve vezérigazgatóként és tulajdonosként, éppen azon a napon, amikor menesztették - írja az Index.

A Cégközlönyben a napokban jelentek meg a változások az LLM-ről, amely eddig nem végzett érdemi tevékenységet. A vállalat alapítója Császár Dániel, aki 2014–2018 között a Miniszterelnökség helyettes államtitkára volt, emellett két évig a közbeszerzésekért felelt. Felidézték, hogy 2016-ban Császár Dániel stábja dolgozta ki a közbeszerzési törvény módosítását is. 

Az LLM-nek két másik tulajdonosa is volt. Egyikük Kruchina Károly, aki jelenleg is a Nemzeti Sportügynökség felügyelőbizottsági elnöke. Megjegyezték, hogy Kruchinát még ügyvédjelöltként védte Magyar Péter a 2006-os rendőrterror idején. 

A cég másik korábbi részvényese Palatinus-Woth Márton, aki társadalmi kapcsolati igazgató volt a PLANB Magyarország Kft.-nél. A tanácsadó cég a Miniszterelnökség megbízásából Varga Juditnak tartott kommunikációs tréningeket. Magyar Péter az állami Diákhitel Központ vezérigazgatójaként egy 14 millió forintos megbízást is adott a PLANB-nek – tették hozzá.

Edda-dal után most Wass Albert-idézettel állt elő Magyar Péter 

Mióta volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter lemondott, Magyar Péter folyamatosan jelentkezik a magyar kormányt bíráló bejegyzéseivel. Többek között üzent Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek, majd Orbán Viktor évértékelőjéről is írt, közölve, hogy a miniszterelnöktől vár válaszokat.

Múlt héten egy Edda-dalt idézett, majd csütörtöki bejegyzésében Wass Albert: Üzenet haza című költeményét tette közzé. 

A titkosszolgálati vezetők is reagáltak Magyar Péter állításaira

Mint írtuk, február 20-án összeült a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága, ahol napirendre kerültek Varga Judit volt férjének, Magyar Péternek az állításai is. A jogász még a Partizán-interjúban, valamint Facebook-bejegyzéseiben utalt arra, hogy már „ismeri” a titkosszolgálatok működését, és felidézett egy találkozót a miniszterelnök hivatalában. Ennek nyomán a sajtóban is elterjedt egy olyan narratíva, miszerint a titkosszolgálatok „megfenyegették” őt.

A KEDDI ÜLÉS UTÁN TÖBB RÉSZTVEVŐ IS AZT ÁLLÍTOTTA, HOGY SEMMILYEN TÖRVÉNYTELEN LÉPÉST NEM KÖVETHETTEK EL A TITKOSSZOLGÁLATOK.

Magyar Péter partizános interjúja után a Demokratikus Koalíció jelezte, hogy feljelentést tesz a „kommunikációs túlárazások” miatt, amelyekről a Diákhitel Központtal kapcsolatban beszélt. Vona Gábor pártja, a Második Reformkor elnöksége szintén feljelentést helyezett kilátásba az ügyben, valamint az Integritás Hatósághoz fordulnak. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője pedig arról számolt be, hogy pártja vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Magyar Péter kijelentéseivel kapcsolatban.

Tényi István volt fideszes politikus a rendőrséghez fordult. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) megerősítette, hogy Magyar Péter ügyében több bűncselekmény miatt is nyomoznak. A jogász a feljelentésre reagálva úgy fogalmazott, hogy a nyomozással egy újabb kör indult, amellyel az ellehetetlenítését célozzák.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére