Szombathelyi elismerések a magyar kultúra napján

• 2024. január 23., kedd •
A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj” adományozható annak a személynek, aki a kulturális életben több éven át tartó kiemelkedő munkát végzett. A díj két fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.
Szombathelyi elismerések a magyar kultúra napján

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj” I. fokozatát 2024-ben BONYHÁDI KÁROLY kapja.

Bonyhádi Károly tervezőgrafikus művész, fotográfus Budapesten született. 10 éves kora óta Szombathelyen él.
A 80-as évektől számos csoportos és önálló, fotó- és képzőművészeti kiállításon találkozhatott a közönség alkotásaival - Szombathelyen, Budapesten és az ország más városaiban. Több mint 40 éves tervezőgrafikai tevékenységét számtalan igényes könyv-, lap- és arculatterv, lemezborító és plakát fémjelzi. Alkotásainak jelentős része Szombathely és Vas megye kulturális intézményeihez, szervezeteihez kötődik. Több éven keresztül dolgozott a Szombathelyi Kulturális Menedzser Irodának, a Martineum Felnőttképző Akadémiának és a Capella Savaria kamarazenekarnak. Ő kapott megbízást a Savaria Múzeum, az Iseum, a Szombathelyi Képtár és a Smidt Múzeum vizuális arculatának megtervezésére, de a Vasi Szemle és a Savaria Fórum lapterve is a nevéhez fűződik. 
Megalakulása óta vezető grafikusa a Weöres Sándor Színháznak, legismertebb munkái az intézmény számára készültek: az arculat és a logó mellett megtervezett kiadványok és a több mint száz emlékezetes színházi plakát, pályájának meghatározó alkotásai. 
Szívesen készít könyvterveket. Az elmúlt években több tucat tudományos és irodalmi kötet került ki a kezei alól. 2020-ban Vig Károly: A rovartani kutatások története Magyarországon című könyvéért elnyerte a „Szép Magyar Könyv” díjat. 
A kezdetektől aktív közreműködője volt a szombathelyi „Bloomsday” rendezvényeinek, amiért 2023-ban Szombathely városától Bloom-díjat kapott.   
Alkotótevékenysége mellett 1996-tól csaknem húsz évig a Szombathelyi Művészeti Gimnáziumban, majd az Artopolis Művészeti Iskolában tanított, 2022-től pedig az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális Művészeti Tanszékének óraadó tanára.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj II. fokozatát 2024-ben két személy veheti át. 

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért–díj” II. fokozatának kitüntetettje: BALIKÓ ADRIENN.

Balikó Adrienn pályáját kellékesként kezdte 1992-ben a Madách Színházban. 1994-ben a szombathelyi Kulturális Menedzser Iroda gyakornoka, később rendezvényszervezője lett. Részt vett a Szombathelyi Tavaszi Fesztivál színházi programjának összeállításában, közreműködött a rendezvény promóciós feladatainak ellátásában és a fesztivál programjainak lebonyolításában. Részt vett a havonta megjelenő városi műsorfüzet szerkesztésében, az intézmény által szervezett egyéb kulturális események szervezésében is. 1995 és 1997 között egyéni vállalkozóként a Szombathelyi Televízió rendezőasszisztense volt. 1998-tól 2003-ig gyártásvezetőként dolgozott a 2D Videostúdióban, amely annak idején a Duna Televízió Vas megyei tudósítója volt.  Szervezte a napi forgatásokat, koordinálta a stábok munkáját. Egyik meghatározó tagja volt a stúdió által készített várostörténeti dokumentumfilm alkotói csapatának is. 2004 és 2008 között a Szombathelyi Televízió és Rádió Kht. gyártásvezetője volt. 2008-tól, a Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. megalakulásától a színház munkatársa volt. Közönségszervezői munkát végzett, meghatározó szerepe volt a színház kapcsolatrendszerének kialakításában, közönségbázis létrehozásában, a propagandafeladatok ellátásában. 
Kreativitása, munkabírása és -szeretete, a megoldást kereső személyisége mind hozzájárult sikeres munkavégzéséhez.
2009-től családi vállalkozásán keresztül ő lett a nézőtéri munkák koordinátora: szervezte a nézőtéri munkatársak munkáját és ellátta a nézőtéri felügyelői feladatokat. Keze alatt sok középiskolás fiatalból vált színházat szerető és értő ember. 
Problémamegoldó képesség, határozott, de udvarias fellépés, a nézők érdekeit legfontosabbnak tartó magatartás és a kollégákkal kialakított jó viszony jellemezte.
Szinte minden nézőt név szerint ismert, fejben tartotta kéréseiket, tudta, ki milyen előadásokat kedvel. 
2021 szeptemberében váltott a kultúra, a művészet területéről a kereskedelemre.


A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért–díj” II. fokozatának kitüntetettje: NÉMETH ZITA.

Németh Zita 30 éve dolgozik Szombathelyen kulturális, közművelődési területen. 1993-ban, az érettségi megszerzése után a Gyermekek Házában kezdett el dolgozni művelődésszervezőként, a kézműves tevékenységek foglalkozásvezetőjeként. Munkaköréhez tartozott a népi hagyományok ápolásával, átörökítésével kapcsolatos kézműves tevékenységek, játszóházak szervezése. Részt vett az iskolanapok programjaiban, gyermekeknek szóló pályázatok megszervezésében, kiállítások, játékos vetélkedők, táborok megvalósításában. Munka mellett szerzett diplomát a Berzsenyi Dániel Főiskolán, művelődésszervező szakon. 
2007-ben a Gyermekek Háza jogutód intézménye, az AGORA Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ lett.  Az átszervezést követően továbbra is folytatta az ifjúsági tevékenységére fókuszáló közművelődési munkáját a Gyermekek Háza, majd a felújított AGORA – Művelődési és Sportház központjában.
2020 óta, az AGORA átalakulását követően – a Közművelődési Igazgatóság munkatársaként – a gyermek- és ifjúságfókuszú rendezvények mellett a felnőtt célcsoportoknak szóló közművelődési feladatok szervezését is végzi, így színházi programok, koncertek lebonyolítását.
Az elmúlt években rendezvényszervezője volt Szombathely második legnagyobb számú érdeklődőt vonzó eseményének, a Szentivánéji Vigasságoknak.
Feladatvégzésében igényes, tájékozott és naprakész, ötletei segítik a közművelődési tevékenység megújulását. Az elmúlt 30 évben megszerzett tapasztalata és szakmai tudása, jó teherbírása hozzájárult az AGORA eredményességéhez. Munkáját határozottan, precízen végzi, szakmája iránt 30 éve töretlenül elkötelezett.


A „Kultúra Támogatásáért–díj”  kitüntetettje 2024-ben VARJUNÉ GERGÁCZ KATALIN.

Varjuné Gergácz Katalin 1990-ben kezdett el dolgozni a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A folyamatos önképzésre, az egyéni kompetenciák bővítésére való törekvés pályafutását a kezdetektől meghatározta. Gyors- és gépíró, majd ügyintéző adatrögzítő, 99-től gazdasági ügyintéző munkakört töltött be. 2001-ben mérlegképes könyvelői szakképesítést szerzett Zalaegerszegen. 2006-tól gazdasági és üzemeltetési osztályvezetője és megbízott gazdasági igazgatóhelyettese, 2009-től gazdasági igazgatóhelyettese volt a könyvtárnak. A Nyugat-magyarországi Egyetemen közgazdász végzettséget szerzett, majd a közgazdálkodás és közpolitika mesterszakot is elvégezte és a képzéshez tartozó Közintézményi menedzsment specializáció követelményeit is teljesítette. Három alkalommal is átvehette a „Berzsenyi Dániel Könyvtárért” díjat.
Áthelyezéssel került 2015-ben a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Gazdasági Ellátó Szervezethez, ahol előbb a gazdasági igazgatóhelyettesi, majd 2019-től a gazdasági igazgatói munkakört látja el. Feladata többek között a Berzsenyi Dániel Könyvtár, a Savaria Szimfonikus Zenekar, a Mesebolt Bábszínház és a Savaria Múzeum gazdálkodásának megszervezése, irányítása, ellenőrzése, az intézmények költségvetésével kapcsolatos feladatok ellátása. Munkakörének összetettsége, a különböző intézménytípusok közötti átjárások megteremtése, azok eltérő munkafolyamatainak gazdasági, pénzügyi összehangolása nem csupán kiemelkedő szakmai ismereteket jelent, hanem elkötelezettséget is a kulturális intézmények felé. A szigorú fiskális szemléletet követelő munkakört felelőséggel végzi, a hatáskörébe tartozó intézmények partnerként tekinthetnek személyére. A nehéz, sokszor kiszámíthatatlan időszakban is a kultúra kiemelkedő támaszaként szolgált személye.
 

Fotó: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére