Szombathelyen a frissen aszfaltozott járda szélén és közepén is zöldell a gaz - fotó

• 2022. május 13., péntek •
Rendhagyó járdarekonstrukciót örökített meg Illés Károly frakcióvezető a napokban. Erről közösségi oldalán számolt be.
Szombathelyen a frissen aszfaltozott járda szélén és közepén is zöldell a gaz - fotó

Szombathelyen a frissen aszfaltozott járda szélén és közepén is zöldell a gaz – az erről tanúskodó fotókat Illés Károly frakcióvezető (Fidesz–KDNP) osztotta meg közösségi oldalán szerdán. „Járdafelújítás a Bolyai utcában. Így nem sok értelme van. Pár év múlva lehet elölről kezdeni. Gyors munkának…” – írta posztjában a politikus. 

A bejegyzés alatt rövid időn belül megjelentek a hozzászólások is. Egy kommentelő azt kérdezte: ,,az nem lehet, hogy ez már ‚az 1000 fát ültetünk’ projekt része?” Amire dr. Kecskés László képviselő (Fidesz–KDNP) úgy reagált: „Így összejöhet akár egy 10 000 fa projekt is!” 

Illés Károly korábban egy másik posztban egyébként éppen azt tette szóvá, hogy a Jáki úti temetőnél magasra nőtt már a fű. Erről ugyancsak osztott meg fotókat. A bejegyzésben azt írta: „Talán majd a nyáron elszárad! A temetőbe nem csak szeretett városunk lakói járnak, szégyen, ami várja az ide érkezőket!” 

 

Forrás: vaol.hu
Fotó: Illés Károly Facebook

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére