SZKKA: tovább az úton a bajnoki cím felé

hv • 2024. április 12., péntek •
Véghajrájához közelít az NBI.B-s női kézilabda bajnokság. A pontveszteség nélkül álló SZKKA szombaton a Haladás Sportkomplexumban a Komárom gárdáját fogadja.
SZKKA: tovább az úton a bajnoki cím felé

A 24. fordulóban hazai pályán folytatná hihetetlen menetelését az SZKKA. Pődör Rebekáék ellenfele a tabella 5. helyén álló Komáromi VSE csapata lesz. A Duna-partiak eddigi mérlege 13 győzelem 3 döntetlen és 7 vereség. A legutóbbi fordulóban Neukum Tamás lányai szoros csatában csak két góllal kaptak ki a 2. helyezett Esztergomtól. Ősszel, a 9. fordulóban, Komáromban fölényes, 36:15 arányú győzelmet arattak Vida Gergő lányai.

Az SZKKA az utóbbi időben (is) nagyszerű formába lendül, szombaton is esélyesként vágnak a küzdelembe. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor még ebben a hónapban – lelkes szurkolótáborukkal együtt – ünnepelhetik a feljutást és bajnoki címet is Kazai Anitáék.
Fontos hír a csapat háza tájáról, hogy az SZKKA saját nevelésű játékosa, Szmolek Apollónia meghosszabbította szerződését. Pődör Zoltán ügyvezető ennek kapcsán a klub honlapjának elmondta, hogy fontos számukra, hogy a saját nevelésű játékosaikat megtartsák.  A leendő NB I.-es csapatot is rájuk alapozva képzelik el. Szmolek Apollónia gyerekkora óta itt kézilabdázik, a klubelnök örömét fejezte ki, hogy folytatódhat a közös munka.


NB I.B 24. forduló
Április 13., szombat,18 óra
Haladás Sportkomplexum
SZKKA - Komárom VSE
Játékvezetők: Konkoly Á.- Oláh B.

közösség

további frisss

lap tetejére