SZKKA: Bemutatták az új edzőt

• 2023. június 02., péntek •
Az eddig szakmai igazgatóként ténykedő Vida Gergő célja egyértelmű: visszajuttatni a klubot, ahova tartozik, az NB I-be - olvasható a klub hivatalos honlapján.
SZKKA: Bemutatták az új edzőt

A korábbi bejelentések, szerződéshosszabbítások és igazolások után immáron az is hivatalossá vált, hogy a vezetőedzőként leköszönő Pődör Zoltán után Vida Gergő veszi át az SZKKA felnőttcsapatának irányítását.

A neves szakember – aki korábban irányította az NB I-es DVSC-t, Békéscsabát és MTK Budapestet is - az SZKKA szurkolói számára sem lehet ismeretlen, hiszen november óta szakmai igazgatóként ténykedett klubunknál. Új vezetőedzőnk eddig tanácsokkal, szakmai elemzésekkel segítette a klub munkáját. Tudatosan úgy dolgoztunk és terveztünk az elmúlt időszakban, hogy a nyártól ő veszi át a vezetőedzői feladatokat. Az előző hónapok arra is tökéletesek voltak, hogy felmérje, megismerje a csapatot, mielőtt elkezdi a lányokkal a közös munkát.

- Először is szeretném megköszönni Pődör Zoltánnak azt a bizalmat, amit nekem szavazott azzal, hogy rám bízta a vezetőedzői feladatkör ellátását. Bízom benne, hogy együtt a csapat, a stáb, a vezetőség és a klub összes alkalmazottjának kemény munkájával és áldozatvállalásával oda tudjuk visszajuttatni a klubot, ahová tartozik, mégpedig Magyarország legjobb csapatai közé, az első osztályba. Már ellenfélként is megtapasztaltam, hogy szurkolótáborunk fantasztikus! Biztos vagyok benne, hogy ők ugyanúgy mellettünk lesznek, mint az elmúlt években és együtt sikerülni fog a közös célunk elérése. A játékosok és a szakmai stáb tagjai nem ismeretlenek számomra, hiszen november óta az SZKKA szakmai igazgatójaként tevékenykedem. Előnyünkre válhat, hogy a csapat fiatal magja egyben maradt és az újonnan érkezők is NB1-es tapasztalattal rendelkező játékosok – nyilatkozta a kinevezéséről Vida Gergő, az SZKKA új vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának.

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére