Szijjártó Péter: Magyarország miatt nem lobbant még lángra Európa

• 2024. június 05., szerda •
„Az európai és észak-atlanti világ minden idegszálával arra fókuszál, hogy ezt az utolsó bástyát, Magyarországot is ledöntse az alapjairól” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter: Magyarország miatt nem lobbant még lángra Európa

Magyarország az utolsó akadály, amely miatt Európa még nem lobbant lángra, ezért az észak-atlanti világ most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ezt az utolsó bástyát is ledöntse az alapjairól – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Balatonkenesén.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban rendezett kampányeseményen hangsúlyozta, hogy a június 9-ihez foghatóan fontos választás talán még nem volt Magyarországon, mivel hazánknak a sorozatos válságok után most az ukrajnai háborúval szemben kell megvédenie magát - írja a Mandiner.

Két és fél éve elemi erejű küzdelmet folytatunk azért, hogy meg tudjuk magunkat védeni mindazzal a nyomásgyakorlással szemben, amelynek az a célja, hogy minket is beletoljanak a háborúba”

– mondta.

„Ugyanis jól láthatóan Európában és az észak-atlanti világban mára mindenkit elrendeztek, mindenhol megtörték az ellenállást, s mindenki vagy önszántából, vagy nem bírva a nyomást, vagy valamilyen más oknál fogva feladta a védekezését” – folytatta.

Van egy utolsó akadály, ami miatt még Európa nem lobbant lángra, és ezt Magyarországnak hívják. És most láthatóan minden nyomásgyakorlás ide koncentrálódik.

Az európai és észak-atlanti világ minden idegszálával arra fókuszál, hogy ezt az utolsó bástyát, Magyarországot is ledöntse az alapjairól” – húzta alá.

Már nyíltan beszélnek a magyar kormány szavazati jogának megvonásáról

Ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy napjainkban egyesek már nyíltan beszélnek a magyar kormány szavazati jogának megvonásáról az Európai Unió Tanácsában, hogy ezután ne tudja akadályozni azokat a döntéseket, amelyek a kontinenst „belelöknék az árokba, amit harmadik világháborúnak neveznek”.

Ezt lehet úgy is tekinteni, mint ahogy egy expresszvonat robog a végállomás felé, a menetrend szerint már nem áll meg,

és egy lehetőség van még a megállítására, hogy valaki meghúzza a vészféket. És ez a vészfék június 9. képében jön el” – szögezte le. Szijjártó Péter a pódiumbeszélgetésen kijelentette, hogy az utóbbi pár hétben elhangzott nyilatkozatok, amelyek egyebek mellett nyugati katonák Ukrajnába küldéséről, atomfegyverek használatáról szóltak, súlyos eszkalációs kockázatot hordoznak magukban.

(MTI)

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére