Több százezren vettek részt Németországban a szakszervezetek május elsejei felvonulásain, amelyeken mindenekelőtt a munkavállalói jogok erősítését követelték. A szakszervezetek országos szövetségének (DGB) közleménye szerint a munkavállalói érdekképviseleteket összefogó szervezet csaknem 500 demonstrációján 340 ezren vonultak utcára. Kiemelték a digitalizáció jelentőségét, rámutatva, hogy az egyre több ágazatot elérő automatizálás milliók életét változtatja meg. Ezért - mint mondták - arra kell törekedni, hogy minden szektorban az összes dolgozót védje a kollektív szerződés intézménye. Május 1-je a szakszervezeti tüntetések mellett a nem ritkán erőszakba torkolló szélsőbaloldali megmozdulások napja is több német nagyvárosban, elsősorban Berlinben, ahol 5300 rendőrt vontak össze a demonstrációk és utcai fesztiválok biztosítására. De a tudósítások szerint estig nem történt nagyobb rendbontás.
Százezrek vonultak utcára Németországban
További híreink
Állatvédelmi programsorozat Vas vármegyében 
Kitelepüléseken várják a bűnmegelőzési szakemberek az érdeklődőket.
Szerbiában is átvették a magyar példát – további kötelező akciózást írtak elő az üzleteknek 
Újabb tizenhat termékre terjesztették ki a rendelkezést.
Változás jön a magyar benzinkutak egy részén 
Kávézó-éttermekkel bővülnek az Orlen töltőállomások Magyarországon. A Stop Cafe névre keresztelt egységek közül néhány már fogadja a vásárlókat.
„Ő egy gyönyörű kis csoda” – legyőzte a rákot a bátor 6 éves kislány 
A szülők biztosak voltak az igazukban és ennek köszönheti a kislány az életét.
Herényi Esszenciák: Egy városrész értékei három napba sűrítve 
Langalló- és kalinkósütés, családtörténeti előadás, kiállítások, zene, kézműveskedés és helyi finomságok - ezekkel is találkozhat szeptember 28. és 30. között az, akit érdekelnek Herény kincsei, múltja ...
Megvan, ki vezeti a jövőben a Fidesz-frakciót 
Az esztergomi kihelyezett ülésén tartott tisztújítást a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja.
Nyugdíjba megy Kabos, a tűzvizsgáló kutya 
Elbúcsúzott Kabos, a tűzvizsgáló kutya, miután közel 10 évig segítette a katasztrófavédelem munkáját. Az állat helyét a Gyufa névre hallgató drótszőrű magyar vizsla veszi át.
Beindult a szülés, a 149-es buszon hozta világra babáját egy nő 
A buszsofőr segítségével hozták világra a kisbabáját.
Gyógyszertárba törtek be az éjjel 
A szombathelyi rendőrök a helyszínen elfogták azt a 41 éves férfit, aki egy gyógyszertárba tört be tegnap éjjel.
Engedélyt kapott Elon Muskék agyimplantátuma, jöhet a gondolattal irányítás 
Az Elon Musk dollármilliárdos technológiai vállalkozó Neuralink nevű, az agyba ülthető chip fejlesztéséről ismert startupja bejelentette, hogy engedélyt kapott a fejlesztés önkénteseken
Teaszertartás, cosplay-bemutató, Ataru-koncert és japán tetkómatrica - közönségkedvenc elemek és újdonságok az idei szombathelyi Japán Napon

Az idei lesz a tizenötödik alkalom, hogy egy egész napot - volt, hogy kettőt is - a távol-keleti ország kultúrájának szentel a szombathelyi Magyar-Japán Baráti Társaság. Schmitt Csilla elnök elárulta: ...
Csütörtökön ismét melegszik az idő, sok helyen várható csapadék 
Délutánra többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, néhol felhőszakadás is várható. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megerősödik, zivatarban viharossá válhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 ...