Suri hazatért

sd • 2021. február 15., hétfő •
Az elmúlt évekhez hasonlóan menetrendszerűen tért vissza teleléséből a vassurányi gólya.
Suri hazatért

A vassurányiak Surija ezúttal is az elsők között tért vissza hazánkba. 2018-ban és 2019-ben február 13-án, 2020-ban pedig valamivel korábban, február 11-én kereste fel Vas megyei otthonát. Idén azonban minden eddiginél zordabb időjárás fogadta, így aztán kiemelten fontos etetése és itatása, amit maradéktalanul biztosítanak is számára a helyiek.

Suri múlt pénteken landolt vassurányi fészkében, szombaton pedig már étellel és itókával kedveskedtek neki a falu lakói, hiszen mivel minden befagyott, ezért táplálékhoz és vízhez sem jut hozzá. Szombaton még nem élt az emberek által kínált menüvel, inkább a réteken, szántókon bóklászott eleség után kutatva.

A madár korábbi etetője, Sövegjártó Szabolcs tett ki egy vödörben élelmet Surinak a fészek közelében a szokásos piros színű “etetős” kabátjában. Úgy tűnik, hogy a madár megismerte őt, de csak azután repült a vödörhöz, miután a férfi hátrébb húzódott. Bár ez a hideg aggasztó, de az nagy öröm, hogy Suri elfogadta a számára felkínált élelmet – olvasható a Telelő gólyák – Gólyateleltetés Facebook oldalon.

Mint írják, nagy köszönet jár a Sövegjártó családnak, hogy gondját viselik a korán megérkezett madárnak, bevállalva ennek anyagi terheit is, de köszönet illet mindenkit, akik segítik Surit a településen. A madár csirkehúst és klopfolt csirkenyakat kap táplálékként, és friss vizet is “felszolgálnak” mellé mindennap.

közösség

további frisss

lap tetejére