Prima-gála Vas vármegyében

vaol.hu • 2023. november 27., hétfő •
Átadták a Prima díjakat a Weöres Sándor Színházban szombaton. A tíz kategóriagyőztes közül hárman kapták meg a rangos elismerést: Dr. Kovács Antal, Horváth Barnabásné és Tölgyesi Ernőné. A közönségdíjat Horváth Győző, az Ifjúsági Különdíjat Hóbor Zalán nyerte.
Prima-gála Vas vármegyében

A vaol.hu tudósításából kiderül, hogy az este házigazdája, Pócza Zoltán üdvözölte a résztvevőket, és köszönetet mondott minden támogatónak. Szárnyas János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vasi elnöke a rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte: a vármegye kiválóságait ünnepeljük ezen a gálán - amely a sorban a tizennyolcadik -, és nem jöhetett volna létre összefogás nélkül. A Prima Primissima díjat Demján Sándor vállalkozó alapította 2003-ban, 2005-ben egészült ki a területi Prima díjak rendszerével, azóta adják át Vas vármegyében is ezt az elismerést, hogy

a vállalkozók anyagi eszközökkel is támogassák a vármegyében dolgozó alkotókat a kultúra, művészet, tudomány, oktatás területén. 

Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke köszönetét fejezte ki a VOSZ vasi szervezetének, a vállalkozóknak, akik a vármegyei Prima díjat életben tartják. Tizennyolc év nagy idő, a Vasi Prima díj nagykorúvá vált. Demján Sándor emlékéhez kapcsolódóan  azt is felidézte, hogy a Prima Primissima díjként korábban adott szobor – a Kincsemről formázott versenyló - tervezője Schrammel Imre volt keramikusművész volt, aki az életművét itt helyezte el Szombathelyen állandó kiállításra.

- Nem egyszerű Primának lenni, mintává, példaképpé válni – fejtette ki a vármegyei elnök. – Felelősség a jelölőknek, a döntéshozóknak, és felelősség azoknak is, akik ezt a díjat kapják, elfogadják. Kívánom, hogy minél többen váljanak szűkebb és tágabb környezetük, családjuk, rokonságuk, munkahelyük megbecsült és elismert tagjává, és életútjukban és életművükben továbbra is tudjanak példát, mintát adni a településükön és a vármegyében.

Kihirdették a három vasi Primát: dr. Kovács Antal, Horváth Barnabásné és Tölgyesi Ernőné lettek a díjazottak.

A Prima Közönségdíjast a Vas Népe főszerkesztője, Lőrincz-Farkas Eszter konferálta be, az elismerést Horváth Győző, az Ungaresca Táncegyüttes művészeti vezetője, a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészeti Iskola vezetője érdemelte ki.

A teljes cikk a vaol.hu-n olvasható, ahol képgaléria is található.

közösség

további frisss

lap tetejére