Pokoli földrengés Kínában, legalább 118-an meghaltak

• 2023. december 19., kedd •
Legkevesebb 118 halálos áldozata van annak a földrengésnek, amely Kína északnyugati részén, Kanszu és Csinghaj tartomány határán történt hétfőn éjszaka - közölte kedden a kínai állami média a helyi hatóságok beszámolóira hivatkozva.
Pokoli földrengés Kínában, legalább 118-an meghaltak

Helyi idő szerint éjfél körül 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Gansu tartományt, mely a szomszédos Csinghaj tartományt is érintette - olvasható az Indexen. Ezt követően mintegy tíz utórengés történt – számolt be a BBC.

A kínai hatóságok közlése szerint mentők ezrei dolgoznak a fagyos körülmények között, hogy próbáljanak segíteni az embereken, akik magasan fekvő területen vannak. Helyi idő szerint a reggeli órákra Kanszuban

105 EMBER HALÁLÁT ERŐSÍTETTÉK MEG, ÉS 397 SÉRÜLTRŐL, KÖZTÜK 16 SÚLYOS ÁLLAPOTÚRÓL SZÁMOLTAK BE. A CSINGHAJI RÉGIÓBAN 13 EMBER LELTE HALÁLÁT, 182-EN PEDIG MEGSÉRÜLTEK.

Csinghajban további húsz embert még keresnek, akiket egy földcsuszamlás temetett maga alá. A régióban mintegy 6400 ház rongálódott meg. Hszi Csin-ping kínai elnök teljes körű mentési műveleteket rendelt el Kína egyik legszegényebb régiójában. Úgy tűnik, hogy Jishishan megye a legsúlyosabban érintett terület. A földrengés Kína muszlim hui népének közigazgatási területét sújtotta.

A kínai elnök azt mondta, „mindent meg kell tenni a keresés és mentés érdekében, a sérültek időben történő ellátására és az áldozatok számának minimalizálására”. A helyi hatóságok felszólították a lakosságot, ne közelítsék meg a helyszínt, a mentést bízzák a mentőcsapatokra. A régióban az áram- és vízellátás is megszakadt, ami akadályozza a mentési munkálatokat.

(Borítókép: Földrengés Kínában 2023. december 19-én. Fotó: China Daily / Reuters)
Forrás: index.hu
Fotó: Str / AFP

közösség

további frisss

lap tetejére