Pars Krisztián házasságról, családról, szülői felelősségről

Horváth Vilmos • 2024. február 13., kedd •
2008 óta rendezik meg a házasság hetét Magyarországon a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A program kimondott célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a házasság és a család fontosságára. Az ünnepi hét apropóján beszélgettünk Pars Krisztián olimpiai bajnokkal és feleségével, Boglárkával.
Pars Krisztián házasságról, családról, szülői felelősségről

Hol máshol, mint a dobópályán ismertem meg Bogit – vezette fel házasságuk előzményeit London bajnoka. - Tehetséges lány volt, aki akkor még csak ismerkedett a kalapácsvetéssel. Próbáltam neki segíteni, dobási technikáján javítani. (Bogi korábban hét évig kézilabdázott, tehát nem volt számára ismeretlen a sportolás.) Miután a kalapácsvetés mégsem úgy ment neki, ahogyan szerette volna, egy idő után felhagyott vele.

Ám addigra kölcsönös szimpátia alakult ki köztünk, elkezdtünk a pályán kívül is találkozgatni,

s a kapcsolatunk kis idő múlva szerelemmé nemesedett.

Hamarosan hivatalossá is vált kapcsolatuk.

Igen, 2022 szeptemberében úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk – vette át a szót Bogi. Innentől fogva pedig felgyorsultak az események.

Az első házassági évfordulónkat már a tavaly júliusban született kisfiúnkkal, Nolennel ünnepeltük.

Szerencsére a baba nagyon jó körülmények között, Keresztes Kinga szülésznő gondos felügyelete mellett, komplikációmentesen született a Markusovszky-kórházban. Mondhatom, hogy óriási öröm a kisfiunk, mindennap meg tud új dolgokkal lepni minket - teszi hozzá Krisztián.

Milyennek képzelték előzetesen a házasságot, és milyennek látják most, benne élve? 

A házasságkötés előtt már egy ideje együtt laktunk, így volt időnk és módunk alaposabban is megismerni egymást.

Mindketten fontosnak tartottuk, hogy kapcsolatunkat hivatalossá tegyük.

Az esküvő volt a családi fészekrakás első lépése. A sportolói karrierem csúcsán nem akartam belevágni a családi életbe, mert akkor mindent annak rendeltem alá. Úgy gondolom, hogy jól tettem, mert most elegendő időt tudok fordítani szeretteimre. Miután most sportpályafutásom vége felé tartok, már a család került az első helyre. Természetesen szeretnék majd még testvért vagy testvéreket Nolennek - mondja Pars Krisztián.

Gondolom, hogy a baba születése alaposan megváltoztatta az életüket.

Természetesen ő van a központban.

Az anyaság és az apaság komoly felelősséggel jár, amivel tisztában vagyunk.

Bizonyos szempontból a gondolkodásmódunk is változott. Igyekszünk minden téren olyan körülményeket teremteni, ami biztosítja a kicsi nyugodt, egészséges fejlődését. Persze a szülői szerepet is folyamatosan tanulni kell. Sok jótanácsot kapunk barátainktól, de igazából magunktól kell mindent megtanulni, ez azonban kellemes teher.

közösség

további frisss

lap tetejére