Óriási balhé tört ki a Liszt Ferenc repülőtéren: a rendőrséget is riasztani kellett

• 2023. június 02., péntek •
A Wizz Air egyik járatán túlfoglalás történt, ami miatt egy utasnak már nem jutott hely.
Óriási balhé tört ki a Liszt Ferenc repülőtéren: a rendőrséget is riasztani kellett

A Blikk szerint csütörtök reggel a Wizz Air egyik Budapestről Nápolyba tartó járatán túlfoglalás miatt nem jutott ülőhely mindenkinek - írja a Mandiner. A légitársaság közleménye szerint a légiutas-kísérők próbálták megoldani a helyzetet, végül a rendőrséghez kellett fordulniuk. A rendőrök minden utast leszállítottak, a járat pedig csak több órás késéssel, 

reggel 7 óra helyett 11:49-kor indult útjára.

A légitársaság az eset kapcsán a következő nyilatkozatot hozta nyilvánosságra:

„Az Európa-liga budapesti döntője miatt a megszokottnál nagyobb forgalom alakult ki június 1-jén a Liszt Ferenc repülőtéren, amelynek következtében a Wizz Air Budapestről Nápolyba tartó járata nem tudott menetrendszerűen elindulni. Az utasok közül néhányan a késés miatt elégedetlenkedni kezdtek, majd miután kiderült, hogy a járaton túlfoglalás történt, az egyik érintett utas a személyzet kérése ellenére, a földi kiszolgáló személyzet hibájából feljutott a fedélzetre. Mivel a fedélzeten eggyel több utas tartózkodott, mint amennyi ülőhely volt, a repülőgép nem tudott felszállni. A légiutas-kísérők szerették volna megoldani a problémát, de az érintett utas agresszív viselkedése miatt a földi kiszolgálószemélyzet és a rendőrség segítségét voltak kénytelenek ehhez kérni. Emiatt minden utast le kellett szállítani a felszállásra kész gépről, majd újra kellett kezdeni az utasfelvételt. Négy, erőszakos viselkedést tanúsító utas nem léphetett újra a járat fedélzetére. Mivel az iparágban bevett gyakorlat a járatok túlfoglalása, így ebben az esetben is ez történt. Ilyenkor a Wizz Air kártérítést, ingyenes átfoglalást vagy 120 %-os WIZZ-kredit-visszatérítést ajánl fel azoknak az utasoknak, akik önként vállalják, hogy egy másik, kevésbé zsúfolt járattal utazzanak. Ebben az esetben azonban erre senki sem volt hajlandó, így a Budapest–Nápoly járat csak négy és fél órával később tudott csak felszállni” – írták, majd hozzátették:

A Wizz Air az esetleges kellemetlenségekért ezúton is elnézést kér az érintett utasoktól.”

Nyitókép: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére