Pődör Zoltán tanítványai jó formát mutatnak az utóbbi időben. Az Orosháza elleni- remélhetőleg egyszeri botlástól eltekintve – magabiztos játékkal és győzelmekkel haladnak előre.
Szombaton a nagymúltú, komoly kézilabda hagyományokkal rendelkező DVSC U19-es csapata vár a lányokra. A cívis város fiatal kézilabdázói az eddigi tíz forduló alatt három győzelem mellett hét vereséget könyvelhetnek el. Pődör Rebekáék azonban nem bízzák el magukat, hiszen tudják, hogy minden mérkőzést komolyan kell venni. A csapat vezére, a mindössze 21 éves Rebeka húzza a csapatot. Az eddigi tíz forduló alatt 95 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába, ezzel vezeti a bajnoki góllövőlistát is. Mellette a jobbszélső Horváth Anna, az átlövő Kulcsár Dorottya és a tavasszal éppen DVSC ellen szerzett sérüléséből nemrég visszatérő irányító-átlövő Pődör Blanka is egyre jobb formát mutat.
A bajnokság feléhez közeledve kirajzolódott a feljutásra komoly eséllyel pályázók köre is. Az eddigiek alapján az SZKKA legnagyobb riválisa a Komáromi VSE, a Vasas, a Kozármisleny és az Orosháza gárdája. Ha a szombathelyeik tartósan hozzák legjobb formájukat, akkor megvalósulhat az idény elején kitűzött fő cél: az NB I.-be való azonnal visszajutás. Ehhez pedig most szombaton is be kell gyűjteni a két pontot.