Nagyon erős lesz az UV-sugárzás, már 15–20 perc után is leéghetünk

index.hu • 2024. június 16., vasárnap •
Nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható vasárnap Magyarország több régiójában. Az északkeleti, keleti megyékben zápor, zivatar is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.
Nagyon erős lesz az UV-sugárzás, már 15–20 perc után is leéghetünk

A felhősebb északi részeken csökken a felhőzet, és az ország keleti felén erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, míg délnyugat felé haladva sok napsütés várható a fátyolfelhők és a kevés gomolyfelhő mellett – írja a HungaroMetre hivatkozva az index.hu.

Az északkeleti, keleti megyékben helyenként előfordulhat zápor, zivatar, de kis eséllyel a délnyugati határ közelébe is sodródhatnak ilyen csapadékgócok. A Dunántúlon az északnyugati, keletebbre haladva a nyugati, délnyugati szél élénkül meg, zivatar környezetében viszont erős, viharos lökések is lehetnek.

A LEGMAGASABB NAPPALI HŐMÉRSÉKLET 24 ÉS 30 FOK KÖZÖTT ALAKUL.

A HungaroMet Zrt. vasárnap nyolc vármegyére adott ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat

  • Pest,
  • Békés,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Nógrád,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg és
  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.

Estétől északnyugaton alakulhatnak ki zivatarok, holnap pedig az északkeleti, keleti megyékben helyenként fordulhat elő zivatar. Vasárnap délután kis eséllyel a nyugati határt is elérheti egy-egy zápor, zivatar.

A zivatarokat felhőszakadás-szerű csapadék (20-25 milliméter, az északnyugati határ közelében akár ennél több is), viharos (60-70 kilométer/órás) széllökés és apróbb szemű jég (1 centiméter alatti átmérő) kísérheti.

Nagyon erős lesz az UV-B sugárzás

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint vasárnap egy gyenge hidegfront súrol minket, ami fejfájást, migrént, szédülést okozhat. Emellett nagy lesz a napi hőingás, ez fokozhatja a panaszokat.

Záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmások panaszai, valamint a pázsitfűfélékre allergiások tünetei, ezért az érintettek ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt térben! 

A Dél-Dunántúl, valamint a Dél- és az Észak-Alföld területeinek jelentős részén az UV-index meghaladja majd a 7-es értéket. 

A HUNGAROMET AZT KÉRI, HOGY MINDENKI FOKOZOTTAN VÉDEKEZZEN A NAPSUGÁRZÁS OKOZTA LEÉGÉS ELLEN.

Azt javasolják, hogy ha lehetséges, akkor napközben, 11 és 15 óra között kerüljük a napozást, viseljünk vállat takaró pólót, szalmakalapot, és használjunk fényvédő krémeket. Normál bőrtípusnál már 15-20 percnyi napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet – figyelmeztettek.

közösség

további frisss

lap tetejére