Nagy Ádám: Csak magunkat okolhatjuk, a németek ellen tökösen kell játszanunk

index.hu • 2024. június 16., vasárnap •
Varga Barnabás az élességet hiányolta a magyar labdarúgó-válogatottból, amely a Svájc elleni 3–1-es vereséggel mutatkozott be az Európa-bajnokságon szombaton. Társa, Bolla Bendegúz véleménye szerint egy félidőnyi előnyt adtunk az ellenfélnek, ami ezen a szinten nem fér bele, míg Nagy Ádám azt reméli, hogy a magyar csapat legalább olyan jól reagál majd a nyitómeccsen elszenvedett vereségére, mint tette azt a 2021-re halasztott Eb-n, amikor a portugálok elleni 0–3 után a folytatásban a franciák ellen már tökösen játszott.
Nagy Ádám: Csak magunkat okolhatjuk, a németek ellen tökösen kell játszanunk

Most valami hasonlóra lenne szükség, tekintve, hogy a skótokat péntek este az Eb nyitómeccsén 5–1-re kiütő Németország lesz majd az ellenfelünk. A házigazdákkal szerdán Stuttgartban mérkőzünk meg - írta összefoglalójában az index.hu.

Varga Barnabás: Nem kezdtünk elég élesen, erre kell figyelnünk a németek ellen

Elsőként a magyar válogatott első Eb-gólját szerző Varga Barnabás állt az újságírók rendelkezésére, akinek találata nem feledtette számára a vereséget.

„Az első félidőn ment el ez a mérkőzés.

Nem kezdtünk jól, túl sok teret hagytunk nekik játszani, ezért nem működött a miénk. A második félidőre rendeztük a sorokat, az már jobban nézett ki, hogy egy abszolút ki-ki meccset tudtunk belőle kihozni. Sajnos, ez most ennyire volt elég, de hát még van két mérkőzés” – kezdte az értékelést a Ferencváros házi és a honi élvonal előző idényének gólkirálya.

Elmondása szerint az ellenfél nem lepte meg őket, inkább a magyar válogatott nem volt elég éles a kezdésnél. A szünetben így elég sok dolgot kellett átbeszélniük, ezeket igyekezték megfogadni a játékosok, ezért javult fel az összkép a folytatásra.

Varga Barnabás első Eb-meccsét rögvest góllal tette emlékezetessé,

de helyzetei alapján akár többet is szerezhetett volna.

„Igen, persze örültem volna, ha már az első fejesem is bemegy, nem sokon múlt. A szépítésnél én is úgy éreztem, hogy egy kicsit fölényben játszottunk, és akár megszerezhettük volna az egyenlítést érő találatot is. Ekkor már ki-ki mérkőzés volt, reméljük, a következő két találkozón jobban rajtolunk.”

Varga nem érzi, hogy az együttes rémülten lépett volna pályára, szerinte inkább az élesség kérdése volt a hiba, nem az önbizalomé.

No de mit lehet tenni azért, hogy már rögvest a meccs elején élesebbek legyünk, és ne csak a második félidőben lássuk azt az arcát a csapatnak, amelyet az elmúlt években mutatott?

A bemelegítésre kell jobban odafigyelni a meccs előtt pár órával, talán jobban kell készülni fejben, és tényleg az az elsődleges, hogy ha a játékvezető belefúj a sípjába, akkor százszázalékosan ott kell lennünk

– felelte a Fradi csatára az Index kérdésére.

A következő ellenfél a Skóciát a nyitányon 5–1-re kiütő Németország lesz. A házigazdával kapcsolatban Varga kiemelte, hogy bár rendkívül erős csapat, amelyet a hazai környezet is segíthet, a német válogatottal szemben az elmúlt mérkőzéseken már megmutatta a magyar csapat, hogy képes lehet felvenni a versenyt.

Bolla Bendegúz: Egy félidőnyi előnyt adtunk Svájcnak

Varga után a szünetben beálló Bolla Bendegúz állt a sajtó rendelkezésére, akinek érkezésével feljavult a magyar csapat játéka. Persze, volt honnan...

„Őszinte leszek, sajnos, az első félidőben nyújtott teljesítményünknél azért nem volt nehezebb jobban játszani a második játékrészben... Próbáltam lendületet vinni a játékba, segíteni a támadójátékon. A gólnál ez összejött, és voltak azért még helyzeteink beadásból. Sajnos, az egyenlítésre ez már nem volt elég” – felelte a szélső, aki idén nyáron a Rapid Wienhez szerződik.

Elmondása alapján az első félidőt borzasztó volt megélnie a kispadról a Servette-tel Svájci Kupát nyerő futballistának,

akit arról is faggattak, mi volt ekkor a hiba. Vargához hasonlóan arról beszélt, hogy talán túl sok területet hagytak a svájciaknak, nem volt elég nagy nyomás az ellenfélen, így a rivális középen „könnyen bontotta meg a játékunkat”, amiből gólt is kaptunk.

„Nyilván egy ilyen vereség után senki nem boldog, de tanulnunk kell a hibákból, és ezektől függetlenül pozitívnak kell maradni. Nem ilyen kezdésről álmodtunk, de a következő meccsen szeretnénk javítani” – tette hozzá, majd kitért a riválisra is.

Nem kell becsapni magunkat, szerintem őszintének kell lenni. Egy jó csapattal találkoztunk, amely ezúttal jól is játszott. Ráadásul egy félidőnyi előnyt adtunk nekik, ami aztán elég is volt

– zárta gondolatait.

Nagy Ádám: Csak magunkat okolhatjuk a vereségért, a németek ellen tökösen kell játszani

Az Európa-bajnokság előtt szintén klubot váltó, avagy kölcsönvevőjénél végül is maradó Nagy Ádám azzal kezdte összegzését, hogy egy 3–1-es vereséggel rajtolás után természetesen csalódottak és dühösek a játékosok, de azt is tudják, hogy csak saját magukat okolhatják.

„Abszolút nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy elterveztük, nem nagyon feküdt a presszingünk, és sajnos ezt nem vettük észre időben. Talán ha ezt időben le tudjuk reagálni, akkor a legrosszabb esetben visszaállunk egységes blokként, és nem adunk nekik lehetőséget a sorok közötti passzokra. Sajnos, csak a második félidőre tudtuk kijavítani a letámadásunkat, ott nyilván 2–1-ig azért volt több lehetőségünk is az egyenlítésre. Összességében azt kell mondanom, hogy nem engedhetjük meg semmilyen ellenféllel szemben, hogy 2–0-s hátrányba kerüljünk, mert utána ezen a szinten nagyon nehéz visszakapaszkodni egy ilyen mérkőzésbe” – értékelte az összecsapást a 28 éves középpályás.

Nagy szerint kulcsfontosságú, hogy legalább úgy tudjon reagálni a csapat erre a vereségre, mint az előző Európa-bajnokságon, a portugáloktól elszenvedett 3–0-s vereség után.

„Szerintem ott a franciák ellen már abszolút bátran, tökösen tudtunk játszani. A következő mérkőzésünk sem lesz a mainál egyszerűbb, sőt nagy valószínűséggel még ennél is nehezebb feladat vár ránk. Kevesebbet lesz nálunk a labda, a németek is nagyon jól játszanak a középpályán, valamint a védősoruk is erős. A rendelkezésre álló három-négy nap alatt le kell vonnunk a tanulságokat, hogy mikor milyen tolódási hibákat vétettünk, és úgy kell nekimenni frissen a következő mérkőzésnek.”

Olaszországi légiósunk tökösebb játékával kapcsolatban kíváncsiak voltunk, hogy ez azt jelenti-e, hogy akár már a mérkőzés elején megpróbálnak nekirontani kicsit a németeknek, vagy fontosabb lesz-e az, hogy ezúttal ne kerüljünk hátrányba az első negyedóra során.

Szerintem a csapat erejét eddig is az adta, hogy nem nagyon kerültünk hátrányba. Mindenki tudta rólunk, hogy van egy erős védelmi blokkunk, amit nagyon nehéz megtörni. Jelen esetben most a svájci csapat ellen ez hibádzott. Megbeszéltük, hogy próbálunk letámadni, viszont hogyha nem sikerül, akkor visszaállunk, és hozzuk azt a szolid védelmi vonalat, amit tudunk, és ahogyan rengeteg nehéz mérkőzést meg tudtunk már nyerni.

Igenis »beseggeltünk«, kivédekeztünk, és aztán az adandó alkalommal kegyetlenül kihasználtuk az ellenfél hibáit. Most nem azt próbálom mondani, hogy ezt kell követni, de természetesen lehet bátran előre is presszingelni és letámadni, csak nekünk, játékosoknak a pályán kell észrevennünk azt, hogy mikor adott erre a lehetőség, és mikor kell visszaállni.

Sajnos most ezeket a meccsen előforduló periódusokat nem nagyon tudtuk eltalálni. Tehát úgy érzem, hogy amikor vissza kellett volna állnunk, akkor presszingeltünk, amikor pedig presszingelhettünk volna, akkor védekeztünk

– felelte Nagy Ádám az Index kérdésére.

A sok egyéni hibát nem írná az izgulás számlájára, hiszen Willi Orbán például aligha izgul a rutinjával egy ilyen meccs ráadásában, de fontos, hogy amíg az Eb-selejtezőkön egy-egy hiba még beleférhet, azt ezen a szinten ezek a riválisok már kegyetlenül megbüntetik.

közösség

további frisss

lap tetejére