Mobiljára figyelt a sofőr, apát és gyerekét gázolta halálra a zebrán

• 2024. február 10., szombat •
Az édesapa észlelte, hogy a teherautó elindult, ezért a gyermekével együtt futva próbált kitérni előle, de hiába.
Mobiljára figyelt a sofőr, apát és gyerekét gázolta halálra a zebrán

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2022 szeptemberében gondatlanságból teherautójával halálra gázolt egy zebrán átkelő apát és gyermekét Kispesten – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A vádirat szerint a férfi torlódásban közlekedett a XIX. kerületi Szabó Ervin utcában, ahol ráhajtott egy zebrára, és ezzel akadályozta a gyalogosok haladását - írja a Ripost. A gyalogos-átkelőhely előtt a járdán, kiskorú gyermeke kezét fogva várakozott az édesapa, majd amikor látták, hogy a kocsik állnak, több gyalogossal együtt ők is leléptek a zebrára. A várakozó autók előtt közben a forgalom megindult. 

A vádlott tudta, hogy a zebrán áll, ennek ellenére nem figyelt a gyalogosforgalomra, ehelyett többször is a kezében tartott mobiltelefonjára pillantott. Amikor felnézett és azt látta, hogy megindult előtte a forgalom, nem nézett körül, és a rámpatükörbe sem tekintett bele, hanem a telefonját továbbra is a kezében tartva elindult. Az édesapa észlelte, hogy a teherautó elindult, ezért a gyermekével együtt futva próbált kitérni előle, de a vádlott akkor már 16-19 kilométer/óra sebességre felgyorsulva, a jármű elejével halálra gázolta őket. 

Forrás: ripost.hu
Fotó: Pexels (illusztráció)

közösség

további frisss

lap tetejére