Mikike hazatér - utolsó óvodás évét hazai környezetben, a püspökmolnári oviban tölti a mozgásában korlátozott kisfiú

• 2023. június 03., szombat •
Szeptembertől a püspökmolnári Mesefalva Óvodában kezdi meg utolsó ovis évét Horváth Mikike. A hétéves kisfiúnál évekkel ezelőtt úgynevezett Celebral paresist állapítottak meg, ami azt jelenti: sérült a központi idegrendszere, ami mozgásfogyatékosságot okozott nála.
Mikike hazatér - utolsó óvodás évét hazai környezetben, a püspökmolnári oviban tölti a mozgásában korlátozott kisfiú

Mikike állapota a terápiáknak köszönhetően szépen javul, jelenleg két bottal jár. A leendő óvodájában tartott ismerkedő foglalkozáson a gyerekek kíváncsian vették körül, és azonnal megtalálták a közös hangot Mikivel. 

A Püspökmolnáriban élő Horváth Miklós - vagy ahogyan a legtöbben ismerik Mikike - 2016-ban született, édesanyja terhességének 29. hetében. Kétéves volt, amikor egy MRI-vizsgálat során beigazolódott, hogy perinatális (születés körüli) korban kisebb oxigénhiánya volt, ami a központi idegrendszer károsodását okozta. A mozgásfejlődésért felelős terület halt el – mondja Horváth Éva, a kisfiú édesanyja. Mikinek nemrég volt egy szemműtétje, emellett folyamatosan terápiákra jár, állapota sokat javult az utóbbi időben. Két-háromágú bottal jár odabent, kinn pedig járókerettel közlekedik. Otthon már a kétágú botot is próbálgatja, de a cél az, hogy a járását idővel már csak egy bot segítse. A fejlesztő foglalkozások rendkívül fontosak, és egyúttal nagyon hatásosak is Miki számára - teszi hozzá az édesanya.

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére