Megvan a lengyel választások hivatalos végeredménye

• 2023. október 17., kedd •
A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság által hétfő este közreadott eredmények szerint.
Megvan a lengyel választások hivatalos végeredménye

A szavazatok közel 100 százalékos feldolgozottságán alapuló eredményeket az országos választási bizottság (PKW) honlapján ismertették – írja az MTI.

A harmadik helyen a szavazatok 14,42 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út (Trzecia Droga) végzett. Átlépte még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,56 százalékával az Új Baloldal (Nowa Lewica), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) is, amely 7,15 százalékon áll - írja az Index.

A PKW várhatóan kedden közli a hivatalos végeredményeket, amelyek alapján megosztják majd a mandátumokat a 460 fős alsóházban (szejm). Andrzej Duda elnök múlt héten megerősítette: az eddigi lengyel parlamenti választási szokásjognak megfelelően, a választások után a győztes pártot bízza meg kormányalakítással. Hétfő délutáni, Rómában megtartott sajtóértekezletén az elnök hangsúlyozta: „nyugodtan kell kivárni” a választási eredményeket. Mint mondta:

A lengyelországi demokrácia stabil.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártja hiába szerezte meg a legtöbb szavazatot, de a kormányalakításhoz még a szélsőjobboldali–libertariánus Konföderáció párttal sem lenne elég erejük. A számok tükrében az új kormányt potenciálisan a jobbközép–liberális Polgári Koalíció, a centrista–agrárius Harmadik Út, valamint az újbaloldali Lewica hozhatná létre, a folyamat azonban több hónapig is elhúzódhat, és a PiS is jelezte, hogy bárkivel hajlandó tárgyalni a KO kivételével.

A szavazás keretében a felsőház (szenátus) 100 tagját is megválasztották. A szenátusi választáson a KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út közös jelöltekről állapodott meg. A szenátorokat egyéni választókerületekben, többségi rendszerben választották. Az ellenzéknek 67, a PiS pártnak 33 mandátuma lesz a felsőházban a végeredmények szerint.

A 74 SZÁZALÉKOS RÉSZVÉTELI ARÁNY REKORDMAGAS VOLT AZ 1989 UTÁNI VÁLASZTÁSOK TÖRTÉNETÉBEN.

Érvénytelen lett ugyanakkor a parlamenti választásokkal egy időben szervezett népszavazás eredménye. A referendum akkor lett volna érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele vett volna részt rajta, a részvételi arány azonban 41 százalékos lett.

A lengyelországi választást sokan az idei év legfontosabb választásának tekintették Európában, és – mint a választás előtti elemzésünkben írtuk – az ország jövője szempontjából is vízválasztó lehet.

(Borítókép: Donald Tusk 2023. október 15-én. Fotó:  Omar Marques / Getty Images)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére