Mégsem kampányol Márki-Zay Czeglédy mellett

Vajda • 2022. január 21., péntek •
Bár a Facebookon meghirdették, hogy szombaton Márki-Zay Péter és Czeglédy Csaba közös utcafórumot tart, most úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter mégsem fog kampányolni Czeglédy mellett.
Mégsem kampányol Márki-Zay Czeglédy mellett

Szombatra hirdetettek közös utcafórumot Márki-Zay Péter és Czeglédy Csaba részvételével. A két ellenzéki politikus csörtéjéről korábban sokat lehetett hallani. A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter Czeglédy múltját kritizálta.

Előfordulhat, hogy ha Czeglédy nyeri az előválasztást, vezetőszíjon viszik el a rendőrök – mondta a hódmezővásárhelyi polgármester. Márki-Zay Péter azt kérte, hogy a szombathelyi polgárok legyenek bölcsek, ne pártszempontok alapján döntsenek, hanem a Fidesz legyőzése legyen a legfőbb cél, és ne Czeglédy Csabát támogassák az előválasztáson. Kérése nem jött be.

Czeglédy pedig egyenesen Trumphoz hasonlította Márki-Zayt, sőt, azt is írta a Facebookon, hogy a miniszterelnök-jelölt sokat hazudik, és nem véletlenül ítélték el többször rágalmazás miatt.

Az eredmények azonban úgy hozták, hogy kénytelenek közösen kampányolni. A szombati találkozójuk azonban mégsem fog összejönni. Márki-Zay Péter ugyanis időközben elkapta a koronavírust, karanténba vonult, így úgy tűnik, egyelőre megúszta a kényelmetlen közös szereplést a jelenleg is bűnszervezetben elkövetett 6 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csabával, akit akár 20 év börtönbüntetésre is ítélhetnek.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére