Megindult a lavina a karácsonyi boltzár kérdésben

• 2023. november 12., vasárnap •
A Lidl szentesti boltzárának meghirdetését követően a Jobbik önálló indítványában jelezte, hogy december 24-ét is munkaszüneti napnak kellene nyilvánítani.
Megindult a lavina a karácsonyi boltzár kérdésben

Mit arról korábban az Indexen is írtunk, a Lidl bezárja mind a 200 üzletét december 24-én annak érdekében, hogy a bolti dolgozók is családjukkal ünnepelhessenek karácsonykor. Az üzletlánc igazgatója fontosnak véli a példamutatást és azt, hogy erősítsék Magyarország alapértékeit - írja a Index.

A JOBBIK KAPOTT AZ ALKALMON, ÉS INDÍTVÁNYÁBAN AZT SÜRGETTE, LEGYEN PIHENŐNAP SZENTESTE NAPJA IS.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete kifejezetten üdvözölte ezt a kezdeményezést, mivel már többször is lépéseket tettek ebbe az irányba ők is, eddig sikertelenül – írja az ATV.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is helyeselte a párbeszédet, azonban úgy vélték,

az adminisztratív szigorítást el kell utasítaniuk, mivel a zárva tartás gyengítené a gazdaságot.

December 24-e pihenőnappá nyilvánítása több párt programjában is szerepel, a Jobbik is immár ötödik alkalommal nyújtja be képviselői indítványát hétfőn.

Forrás: index.hu
Fotó: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére