Meghosszabbították a kötelező akciózás határidejét

• 2023. szeptember 14., csütörtök •
A kötelező akciókat az eredeti, szeptember végi határidőről az év végéig meghosszabbítja a kormány – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Meghosszabbították a kötelező akciózás határidejét

Hangsúlyozta, az online árfigyelő és a kötelező akciók is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre inkább csökken Magyarországon az infláció - írja az Index.

Az infláció oka a háború és a szankciók, de a kormány nem tétlenkedett, így hónapról hónapra folyamatosan csökkent az infláció 

– jelentette ki a kormányszóvivő. Közölte, az élelmiszer-inflációt a decemberi tetőponthoz képest már több mint a felével sikerült csökkenteni.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy a kötelező akciókat az eredeti, szeptember végi határidőről az év végéig meghosszabbítja – mondta Szentkirályi Alexandra. Hozzáfűzte, működik az online árfigyelő, és a hatóságok is ellenőrzik a boltokat, hogy betartják-e ezeket az akciókat.

A csütörtökön kezdődött Demográfiai Csúccsal kapcsolatban a kormányszóvivő kiemelte, hogy 2010 óta sikerült egy családbarát fordulatot elindítani, nagy anyagi segítséget és támogatást kapnak a családok a kormánytól. Nagyon nehéz örökséget vett át a kormány 2010-ben – jegyezte meg.

Forrás: index.hu
Fotó: Móricz Sabján Simon / Világgazdaság

közösség

további frisss

lap tetejére