A koncert előtt nem sokkal már Oláh Gergő is kortyolt abból a bögréből, aminek bevételéből a Holnap Háza és a Váci iskola autizmussal élő lakóit illetve tanulóit, valamint az Aranyhíd EGYMI fogyatékossággal élő tanulóit támogatja, aki ilyenbe kéri a forró teát, vagy épp forralt bort.
Már Oláh Gergőnek is van támogatói bögréje a Szombathelyi Adventi Vásárból
További híreink
19 évesen meghalt a magyar focikapus 
Mindössze 19 éves korában meghalt Bánhegyi Zsolt, a Szolnoki MÁV FC korábbi kapusa, aki Balmazújvároson és Mezőkövesden is focizott.
Egy statisztika alapján is életveszélyes volt az, amire Suhajda Szilárd vállalkozott 
A Mount Everesten a túlélés esélyeit vizsgáló oldalra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Nyáry Krisztián irodalomtörténész.
Csak egy randira ment volna Kaposvárra, letöltendő börtönbüntetés lett belőle 
A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal, nemesfémre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó,
110 éves fennállását ünnepli a Gothard Jenő Általános Iskola 
Száztíz éves fennállását ünnepli a 2022/23-as tanévben a Gothard Jenő Általános Iskola. Az évforduló alkalmából Gothard-hét kezdődött kedden, kiállítás nyílt.
Bravúros életmentés a szomszéd megyében! Allergiás sokkot kapott egy 11 éves fiú Győr mellett 
Néhány hete anafilaxiás sokkot kapott váratlanul egy 11 éves fiú Nyúlon. Az osztályfőnök-fociedző, Horváth György és a helyi gyermekorvos, dr. Szigeti Éva gyors reakciójának és helyzetfelismerésének
Egy magyar király rejtőzik a Kerekasztal lovagjának legendája mögött? 
A középkor leghíresebb legendája egyértelműen Artúr király és lovagjai története. Közülük Sir Lancelot futotta be a legnagyobb karriert, népszerűsége szinte még Artúr királyét is felülmúlta, de ami nekünk, ...
Csupa első helyezés Lengyelországból - Sikeresen szerepeltek a Leo karatékái 
A hétvégén Lengyelországban, Wolówban rendezték meg a III. Memorial Shihan Leo Lipinski elnevezésű nyílt nemzetközi karateversenyt. Vas vármegyéből a „Leo” Karate-do SE 8 fővel vett részt
Skorpió: Szép eredmények, elégedett edző

Szép eredményekkel tértek haza a Skorpió Kick-box SE versenyzői a hétvégén Esztergomban rendezett Utánpótlás Kick-box Magyar Bajnokságól, ahol több mint 250 induló mérettette meg magát három szabályrendszerben ...
Négy tanács ahhoz, hogy ne vegye el a munkánkat a mesterséges intelligencia 
2022 év végén robbant be a ChatGPT az életünkbe, azóta több százmillió ember használja rendszeresen. Több mint tíz éve gondoljuk azt, hogy a sofőrök munkáját fogja az elsők között kiváltani a mesterséges ...
Megfenyegette az ingatlanforgalmi szakértőt egy férfi Vasban, azt is mondta, beleállítja a kezében lévő vascsövet 
A Sárvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2022 júliusában a bíróság által kirendelt ingatlanforgalmi ...
Tragédia Alsó-Ausztriában: hárman meghaltak a Bécs melletti kórháztűzben 
Az Állami Egészségügyi Hivatal (LGA) közlése szerint hárman meghaltak egy tűzvészben a Mödlingi Állami Kórházban. Matthias Hofer, az LGA szóvivője elmondta: a halálos áldozatok betegek voltak.
Halszelettel csábították el az RSD negyedik legnagyobb csukáját 
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) rekordlistájára felkerült minden idők negyedik legnagyobb csukája, egy közel 11 kilós példány.