Macron szerint mindenki gyáva, aki nem mer katonákat küldeni Ukrajnába

• 2024. március 07., csütörtök •
A francia elnök Prágában járt, és ha már beszédet tarthatott, megragadta a lehetőséget, hogy újabb kanna olajat öntsön a tűzre: kijelentette, hogy gyávaság nem küldeni katonákat Ukrajnába. Emmanuel Macron február 26-án beszélt először arról, hogy reális esélye van az intervenciónak, mivel Oroszországot mindenképpen meg kell állítani. A NATO nagy része elhatárolódott Macron kijelentésétől. Oroszország jelezte, hogy ha NATO-katonák érkeznek Ukrajnába, akkor indítják az atomot.
Macron szerint mindenki gyáva, aki nem mer katonákat küldeni Ukrajnába

Emmanuel Macron kemény üzenetet küldött a nyugati országoknak: közeledik a pillanat, amikor nem szabad gyávának lenni – mondta a francia elnök Prágában. Az államfő kijelentése valószínűleg reakció a múlt héten kirobban botrányra - Világgazdaság.

Macron február 26-án arról beszélt, hogy a NATO-ban valós lehetőségként kezelik a nyugati katonák Ukrajnába küldését. Természetesen ez az állítás felkavarta az állóvizet Európában és Amerikában egyaránt. Ugyan a balti államok jelezték, hogy készek egy ilyen akcióra, más országok elutasították ezt a lehetőséget.

A francia elnök szavaira Oroszország is reagált. Moszkva jelezte, hogy ha NATO-alakulatok teszik a lábukat Ukrajna földjére, akkor az a harmadik világháborút jelenti.

Bár a kijelentései valódi viszályt generáltak a NATO-tagok között, Macron később olajat öntött a tűzre azzal, hogy közölte: teljes mértékben átgondolta a mondanivalóját, és tartja magát az elhangzottakhoz.

Prágai látogatásán az államfő arról is beszélt, hogy tisztában kell lenni vele, hogy Oroszország már Európát támadja. Szerinte megálljt kell parancsolni a moszkvai agressziónak, mert ha nem teszünk semmit, akkor azzal a NATO felhatalmazza Oroszországot, hogy újabb nemzetekre vessen szemet.

Bár ezek rendkívül baljós gondolatok, a Világgazdaságnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács intézetének tudományos főmunkatársa, Tálas Péter azt mondta, hogy Oroszországnak akár tizenöt-húsz évébe is telne, mire az ukrajnai háború után ismét képes lenne hadat viselni egy másik ország ellen.

Francia tisztviselők igyekeztek elvenni Macron szavainak az élét. Azt állították, hogy az elnök azzal a céllal fogalmazott ilyen keményen, hogy ösztönözze a vitát Európában és a NATO-ban egyaránt.

Oroszország reagált a harcias Macronra

Oroszország gyorsan reagált a francia elnök prágai kijelentésére. Moszkva a jelek szerint igyekszik megértetni a Nyugattal, hogy katonákat küldeni Ukrajnába a háború eszkalációját jelenti.

Az európai vezetők nagyon felelőtlenek. Ezekkel a kijelentésekkel az atomháború felé sodorják a világot

– mondta Oroszország Külföldi Hírszerző Szolgálatának igazgatója, Szergej Nariskin. Szerinte szomorú azt látni, hogy olyan magas pozícióban lévő emberek, mint Macron, mennyire nincsenek tisztában a kezükben lévő hatalommal. Azt is kifejtette, hogy az atlanti szövetség a jelenlegi vezetés mellett képtelen a békés tárgyalásokra – írta meg az IZ.

Németország szerint Macron csak ront Ukrajna helyzetén

Emmanuel Macron felelőtlen és provokatív kijelentései nem segítenek megoldani az ukrajnai helyzetet

– mondta a német védelmi miniszter, Boris Pistorius.

Szerinte a témát is felesleges felvetni, hogy a NATO katonákat küldjön Ukrajnába, mivel ez nem fog megtörténni – írta meg az ukrán Pravda.

Forrás: vg.hu
Fotó: Anadolu via AFP

közösség

további frisss

lap tetejére