Lenkai Nóra: Nyitottak a fiatalok a szociális tevékenységre, csak támogatni kell őket ebben

há • 2024. május 19., vasárnap •
Műhelymegbeszélést tartott dr. Czakó Kálmán egyetemi tanár szombaton a Martineumban azoknak, akik részt vesznek az általa koordinált neveléstudományi témájú, fiatalokkal foglalkozó kutatásban. Ilyen résztvevő és előadó volt Lenkai Nóra, az ELTE SEK rektori biztosa is, aki a SegítéSEK projekt részleteit ismertette a találkozón.
Lenkai Nóra: Nyitottak a fiatalok a szociális tevékenységre, csak támogatni kell őket ebben

Fiatalok felkészítése és bevonása a szociális tevékenységbe címmel tartott előadásában arról beszélt a rektori biztos: a szombathelyi felsőoktatási intézményben kiemelt szerepe van annak, hogy a hallgatókat érzékenyítsék a társadalmi problémákra. Kihangsúlyozta: az ELTE SEK-en lefolytatott kutatás tapasztalatai azt mutatják, hogy azok a fiatalok, akik találkoznak ezekkel a kérdésekkel, és útmutatást kapnak az egyetemtől, azok sokkal nagyobb hajlandóságot mutatnak a segítő tevékenységekre, és rendkívül nyitottak az elesettek problémáira.

Ezzel a témával Lenkai Nóra is részt vesz az Erasmus Műhely és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem PPM szakmai vezetőjének, a Szent II. János Pál pápa kutatócsoport tagjának projektjében. A felvetett témákból egy kötet is készül, ebben szintén közreműködik a szombathelyi egyetem rektori biztosa.

közösség

további frisss

lap tetejére