Lenkai Nóra: A változás az olyan fiatalokkal kezdődik, akik hisznek a jövőjükben

há • 2024. május 23., csütörtök •
Nem minden a fűnyírás és az aszfaltozás, ennél azért több kell 2024-ben ahhoz, hogy úgy érezzék a szombathelyiek, van itt jövőjük. Egyszerre lehetne fejlettebb és élhetőbb ez a város Lenkai Nóra, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének programja szerint. Miért zárná ki egymást a kettő?
Lenkai Nóra: A változás az olyan fiatalokkal kezdődik, akik hisznek a jövőjükben

Az első programpont így szól, visszatesszük Szombathelyt a térképre: befektetőket és külső forrásokat hozunk, hogy ledolgozzuk a lemaradásunkat a környező nagyvárosokhoz képest. Megmagyarázná, mit ért ez alatt?

- A közelmúltban sikerült úgy tematizálni a közéletet, hogy a befektetőkről sokaknak csak az akkumulátorgyárak jussanak eszükbe, holott kis tájékozottsággal belátható, hogy amikor egy ipari park fejlesztését tervezzük, nem erre kell gondolni. A választások közeledtével a baloldal igyekezett a figyelmet ebbe az irányba terelni, de

amit én képviselek, annak a hosszú távú, stratégiai gondolkodás és tervezés a lényege.

Nemcsak saját, városi erőből, hanem a kormány által működtetett befektetésösztönző társaságok segítségével is az ipari szegmens széles skálája megszólítható, és biztos vagyok benne, hogy olyan cégek számára tudjuk vonzóvá tenni Szombathelyt, amelyek 21. századi technológiát alkalmaznak, miközben felelősen gondolkodnak a környezetvédelemről is. A kettő nem zárja ki egymást, de tudomásul kell venni, hogy

a befektetői tőke idevonzása és a kormányzat támogatása nélkül csak nagyon lassú fejlődésre van esélye a lemaradófélben lévő városunknak.

Ha azt akarjuk, hogy számoljanak Szombathellyel, vissza kell tenni arra a térképre, amelyen a jelentősebb hazai nagyvárosok szerepelnek.

10 milliárd forintot fordítunk az utak, járdák és kerékpárutak felújítására – szól a következő pont.

- Örömteli, hogy a kormány döntése értelmében a TOP Plusz forrásaiból jelentős összeg, 8,5 milliárd forint juthat útfelújításra a következő években Szombathelyen.

Más források bevonásával - terveim szerint központi költségvetésből - ennél is több pénzt, 10 milliárd forintot szeretnék e célra fordítani a következő ciklusban.

Erre égető szükség van, hiszen olyan állapotba került a város úthálózata, amivel ennél kisebb összegből már nehéz valamit is kezdeni, nagy a lemaradása az önkormányzatnak. És amit talán sok szombathelyinek jó lesz olvasni: azokban a körzetekben is dolgozni tervezünk, amelyeket az elmúlt években elhanyagolt a városvezetés. Megérdemlik a figyelmet a kevésbé frekventált, kisebb lakósűrűségű utcák, és a régebbi, leromlott állapotú kerékpárutak is.

Vegyük sorra a többi programpontot: A közterületeken rend és tisztaság lesz, kiemelt figyelmet kap a közbiztonság.

- Ha ezekben a hetekben gyakrabban találkoznak fűnyíró traktorokkal, utcaseprőkkel vagy virágot ültető brigádokkal a szombathelyiek, mint máskor, az remek hír, de tulajdonképpen ez az egyik legalapvetőbb feladata az önkormányzatnak.

Több választópolgár meg is jegyezte, hogy mindig választásoknak kellene lenni, hiszen ilyenkor folyik csak érdemi munka.

Persze lehet ezt úgy tálalni, mint valami különleges odafigyelést, extra teljesítményt, de lényegében itt kezdődnek egy polgári város normális hétköznapjai. Terveim szerint úgy reformáljuk meg a városüzemeltetést, a parkfenntartást és minden kapcsolódó tevékenységet a városban, hogy a rend és a tisztaság ne a kampányidőszak velejárója, hanem folyamatos igény legyen. Ami pedig a közbiztonságot illeti, a tények makacs dolgok, márpedig a bűncselekmények száma megnőtt. Érdemes alaposan kielemezni a rendőrségi statisztikákat, és az erőforrásokat, a figyelmet oda összpontosítani, ahol arra a legnagyobb szükség van, de elég, ha körülnézünk, és megkérdezzük a szombathelyieket arról, ők hogy érzik magukat. Sajnos nehéz elfelejteni a közelmúltbeli garázdaságokat, amelyek joggal keltenek félelmet az emberekben. Nem megengedhető, hogy ez tendencia legyen.

Megszüntetjük a pazarló gazdálkodást a városházán, a város pénzét a legszigorúbb ellenőrzéssel használjuk fel, átlátható működést garantálunk.

- Nem szabad elfogadnunk magyarázatként a városvezetéstől azt, hogy "járvány volt, elvették, elvonták, nem adtak eleget, büntetnek minket", hiszen ezeket hallottuk a legtöbbször az elmúlt években akkor, amikor hiányoltuk a forrást valamilyen fontos célra.

Az önkormányzatnak, és vele együtt egy polgármesternek kötelessége, hogy a városa fejődését szolgálja,

és ezért minden lehetőséget meg kell vizsgálnia, és minden segíteni képes tárgyalópartnerrel jó viszonyt kell ápolnia. Nem egy esetben úszott el szombathelyi esély, sőt képletesen szólva csúsztak ki forintok a városvezetés kezéből azért, mert politikai célokat helyezett az első helyre. Nos, a pazarlás itt kezdődik, aztán pedig az óriásplakátokon folytatódik, de említhetném a barátok és családtagok jól fizető önkormányzati állásait, az áron alulinak tűnő ingatlaneladásokat, a jövedelmező megbízásokat és a kitüntetett figyelmet kapó körzeteket is. Miért ne tehetnénk átláthatóvá a város működését végre?

Több parkolót építünk a városban, csökkentjük a parkolási díjakat, növeljük az ingyenes parkolási helyek számát.

- Minden ciklusban nagy lecke a városvezetés számára, hogy mire jut ezzel a kérdéssel. A legutóbbi korszakalkotó ötlet a budapesti belváros áraihoz igazodó parkolási díj bevezetése volt Szombathelyen, meg is lehet nézni, hová vezetett. Jól hangzik, és alapvetően ezzel egyet is lehet érteni, hogy ritkábban üljünk autóba, válasszunk alternatív megoldásokat, hagyjuk a Fő tértől távolabb a járművünket, de a tapasztalat az, hogy csak nagyon lassan változtatnak az emberek a szokásaikon, ennek több oka is van. Sajnos tény, hogy kényelmesebb autóval közlekedni.

Elodázhatatlan feladat, hogy kidolgozzuk a megoldást, amit mi részben a parkolóház-építésben látunk.

Több olyan helyszín is szóba jöhet, amellyel nem borítunk mindent a környéken, csupán észszerűen hasznosítjuk az adott területet. Ezenkívül kidolgozzuk annak a lehetőségét is, hogy minél több ingyenesen igénybe  vehető beállóhely létesüljön a városban.

Élhetőbbé tesszük a várost, tisztább lesz a levegő! Még több fát, még több virágot ültetünk!

- Ahelyett tehát, hogy hadat üzennénk az autósoknak, értelmes és reális célokat tűzünk ki magunk elé. Azzal, hogy megoldjuk a parkolási gondokat, még nem kell letennünk a növényzet védelméről. Kezdetnek jó lesz az is, ha felhagyunk az értékes, fákkal borított telkek eladásával. Ha fejlődni, bővülni, terjeszkedni próbál a város, annak átgondoltan engedjünk teret, mert amikor egyszer a favédelem mellett, máskor pedig az erdős területek eladása mellett érvel valaki, akkor könnyen ellentmondásba keveredhet. 

Szombathely a segítés városa: több forrást biztosítunk szociális területre.

- Komfort nélküli otthonokban élők, bérlakásra váró családok, hajléktalanok, egyedülálló idősek, gyermeküket egyedül nevelők - megannyi nehezebb sorsú ember, akiknek nem elsősorban egyszeri pénzkiutalásra van szükségük, hanem tartós megoldásra, odafigyelésre, prevencióra, valódi segítségre.

Mindez talán még nagyobb forrásokat igényel, mint az anyagi segélyezés, de mindannyian felelősséggel tartozunk a társadalom elesettebb rétegei iránt. Ebben a dologban nincs egyedül az önkormányzat, az egyházak is kiveszik a részüket belőle, támaszkodhatunk is rájuk bátran, a tapasztalat ez. Nem engedhetjük el azonban az emberek kezét mi sem, és intézményi szinten, a szépkorúaknak például új nyugdíjasotthon építésével, keressük a gondoskodás újabb formáit. Át kell tekinteni a komfort nélküli lakások állományát, hiszen ki szolgált rá, hogy 2024-ben udvari vécét használjon, nélkülözze a saját zuhanyzót, vagy esőzések alkalmával befolyjon a konyhájába a víz? Megoldást kell találni arra, hogy az ilyen otthonokban élők méltóbb körülmények közé kerülhessenek. 

Pezsgő hangulatú belvárost, tiszta, nyugodt külvárost, 21. századi ipari övezetet, fiatalos egyetemvárost teremtünk!

- Nincs fejlett vármegyeszékhely pezsgő egyetemi, sőt úgy általában diákélet nélkül, ebben biztos vagyok.

Ahhoz, hogy a középiskolákban és a felsőoktatási intézményeinkben végzők Szombathelyen maradjanak, munkát találjanak, és családot is itt alapítsanak, sokkal több kell annál, mint amit ma a fiatalok itt találnak.

Éppen ezért tervezem egy olyan pályaorientációs rendszer kidolgozását, amely általános iskolás koruktól fogva egészen a munkavállalás fázisáig segíti, tereli, támogatja a gyerekeket és a fiatal felnőtteket.

Ebbe a folyamatba a helyi nagyvállalatokon kívül a kis- és középvállalkozásokat is be kívánom vonni,

és nem kevésbé fontos a tanulás és munka világán kívüli szabadidő sem. Meghallgatva ezt a korosztályt, meggyőződésem, hogy olyan szórakozóhelyeket, kulturális és más programokat kell számukra biztosítani, amelyek vonzóvá teszik számukra ezt a várost. Ahogy jót tenne Szombathelynek egy igazi egyetemi negyed is, amelyet szintén eltökélt célom kialakítani. Figyelembe kell venni, hogy végül ez az elégedett, jövője felé bizakodva tekintő fiatalság pezsdíti majd fel városunkat, és hat majd jótékonyan minden más korosztályra is.
 

közösség

további frisss

lap tetejére