Lamantin Szombathelyen: Tímár Péter főszervező a jazz hetétől

vaol.hu • 2023. június 26., hétfő •
A 23. Lamantin Jazz Fesztivált július 2-tól 8-ig rendezi meg az Improvizatív Zeneműhely a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubjában, amely ezekben a napokban Lamantin Klub néven fogadja be a koncerteket. Ezzel párhuzamosan zajlik majd a fesztiválhoz kapcsolódó tábor a Bartók Béla Zeneiskolában.
Lamantin Szombathelyen: Tímár Péter főszervező a jazz hetétől

A Lamantin Improvizációs Tábor nyitókoncertjén, július 2-án 20 órától mutatkoznak be a tanárok, a hazai jazz élet krémje: Lakatos Ágnes, Hajdu Klára – ének, Elek István, Tóth Viktor – szaxofon, Friedrich Károly – harsona, Gyárfás István, Juhász Gábor – gitár, Márkus Tibor, Spányi Emil – zongora, Csuhaj-Barna Tibor – nagybőgő, Nesztor Iván, Jeszenszky György – dob, ütőhangszerek. Vendégművészek: Szigeti-Cseke Zsuzsa – ütőgardon, ének, Hegyessy Géza – ütőgardon, furulya.  A koncert után megkezdődik a fesztiválhét estéit végigkísérő Lamantin Jam, vagyis az örömzenélés.  

A rendezvény fő szervezője, Tímár Péter a vaol.hu-nak elmondta, hogy a korábbiakhoz képest karcsúbb költségvetésből állt össze az idei fesztiválprogram - amely egyébként szponzoroknak köszönhető, köztük fő támogató a város -, kevesebb sztár lesz, mint amennyit a jazz rajongói el tudnak képzelni, de még így is büszke lehet rá a város, hogy nemzetközi rangú, kiváló zenészek muzsikálják be egy héten át az estéket és az éjszakákat hajnalig. A koncertek mindig 19.30-kor kezdődnek, és miden este előzenekar forrósítja be a hangulatot a sztárvendégek fellépéséhez. 

Július 3-án, hétfőn lesz a blues nap, a Raphael Wressnig & the Soul Gift Band játszik: a színpadon Raphael Wressniget (Hammond B-3 orgona, ének), Enrico Crivellarót (gitár) és Eric Cisbanit (dob) látjuk majd.  

Július 4-én, kedden 19.30-tól a László Attila Fusion Circus játszik: László Attila – gitár, Pecze Balázs – trombita, Soso Lakatos Sándor – szaxofon, Csapó Krisztián – harsona, Nagy János – zongora, Lattmann Béla – basszusgitár, Zombori Attila – dob. 

Július 5-én, szerdán az Art Blakey Tribute Bandet hallhatjuk (Modern Art Orchstra produkció): Fekete-Kovács Kornél – trombita, szárnykürt, Bacsó Kristóf – szaxofon, Korb Attila – harsona, Cseke Gábor – zongora, Barcza Horváth József – nagybőgő, Csízi László – dob. 

Július 6-án, csütörtökön a The Tony Lakatos Organization lép fel: Tony Lakatos – tenor szaxofon, Jean-Yves Jung – Hammond B-3 orgona, Jean-Marc Robin – dob. 

Július 7-én, pénteken a Lukács Miklós – Trió Cimbiózis csap a húrok közé: Lukács Miklós cimbalom-, Orbán György – nagybőgő-játékával együtt lélegezve Baló István dobol. 

Július 8-án, szombaton 14 órától rendezik meg a tábor zárókoncertjét, ahol bemutatkoznak a különböző életkorú diákok. Tímár Pétertől azt is megtudtuk: a tinédzsertől a hetvenéves muzsikusig mindenki tanul itt, de főleg huszonévesek, akiknek ez az egy hét intenzív kurzus sokat segít, hogy eldöntsék: zenei (jazz) pályán mennek-e tovább.

Kép: vaol.hu/archív

közösség

további frisss

lap tetejére