Kőszegi ezüstérem az ausztriai versenyről

• 2023. július 01., szombat •
A Kőszegi Triatlon és Úszó Klub versenyzője, Hóbor Zalán ezüstérmes lett az ausztriai Junior Európa Kupa futamon.
Kőszegi ezüstérem az ausztriai versenyről

Hét ifi és junior korú versenyzővel vettek részt a Kőszegi Triatlon és Úszó Klub sportolói az ausztriai Welsben rendezett triatlon junior Európa Kupa versenyen. A verseny távja: 750 méter úszás a folyóban, 20 kilométer kerékpározás, 5 kilométer futás volt. Az úszás első 500 méterét lefelé úszva, míg az utolsó részt a sodrással szemben kellett teljesíteni. 

A fiúknál a vasiak közül Hóbor Zalán juniorként, míg Hóbor Lehel, Medvegy András és Laki Barnabás még ifjúsági korú versenyzőként állt rajthoz. Zalán nem tudott igazán jól indulni, de a táv második felében már az élre állt és egy jó fordulóval, erős utolsó résszel sikerült egy kicsit elszakadni a mezőnytől. Lehel a középmezőnyben, András egy kicsit tőle lemaradva, míg Barnabás a mezőny vége felé jött ki a vízből. 

Zalánt végül egy francia fiú tudta követni, az öt körös kerékpár második körében bevárták a tizenöt fős üldöző bolyt, melyben a jelenlegi triatlon világbajnok is tekert. Zalán depózása ismét jól sikerült és elöl tudott kimenni az utolsó számra. A futásra odafigyelve egyenletes tempót diktált aminél csak a regnáló világbajnok futott gyorsabban. A többieket sikerült egymás után leszakítani, így a tavalyi tiszaújvárosi dobogós helyezés után újra érmes helyen, immár ezüstérmesként ért célba. Hóbor Lehel végül 34., Medvegy András 45., Laki Barnabás pedig 67. helyezést ért el. A lányoknak nem sikerült jól az úszás, így a többi számban igyekeztek előrébb lépni. Stumpf Annának ez egy kerékpáros bukás miatt nem sikerülhetett, míg Kulcsár Amira a 35., Kun Tamara pedig a 41. helyen ért célba.

Forrás: vaol.hu
Fotó: VN/Hóbor Péter

közösség

további frisss

lap tetejére