Koronavírus – Van okunk félni Magyarországon?

• 2020. január 31., péntek •
A megfelelő higiéniai eljárások alapos és precíz betartása a legfontosabb a megelőzés szempontjából – ezt dr. Schneider Ferenc, a Markusovszky Kórház Infektológiai Osztályának osztályvezető főorvosa mondta lapunknak.
Koronavírus – Van okunk félni Magyarországon?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtök este befejeződött genfi tanácsülésén úgy döntött, a kínai Vuhanból kiindult tüdőgyulladást okozó koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetre reagálva életbe lépteti a globális egészségügyi vészhelyzetekre kidolgozott protokollt. Az index.hu azt írta: ezek az ajánlások érinthetik a nemzetközi közlekedés és áruforgalom korlátozását, illetve az utazóközönség vizsgálatát is a határátkelőkön, kikötőkben, reptereken.

Schneider Ferenc, a Markusovszky Kórház Infektológiai Osztályának osztályvezető főorvosa érdeklődésünkre elmondta: - A koronavírus egy légúti víruscsalád - több vírus tartozik ide -, állatokban is előfordul, emberi megbetegedést többnyire téli időszakban, enyhe légúti fertőzés formájában okozhat, de ennek gyorsabb a terjedése és súlyos lefolyású esetek is előfordulnak. Hasonlít a 2002-es SARS-vírushoz, ami szintén világszerte szedte áldozatait, egyébiránt az is koronavírus volt, amelynek nyomán 8000-en betegedtek meg és közülük mintegy 800-an hunytak el. Ezt követte 10 évvel később a Közel-Keleten egy újabb koronavírus járvány, amelynek során még többen betegedtek meg és a halálozási ráta is magasabb volt. Hogy ez a mostani milyen méretű lesz, nem lehet megjósolni, minden attól függ, hogy a járványügyi intézkedések eredményesek lesznek-e.

Szólt arról is, hogy koronavírusok ellen nincs speciális gyógyszer és védőoltás. Jelenleg a megelőzés legfontosabb része a védekezés, azaz a megfelelő higiéniai eljárások alapos és precíz betartása. – Ha a környezetünkben is megjelenik a vírus, kulcsfontosságú a szájmaszk használata. A koronavírus-gyanúval kezelt beteg elkülönítése pedig meggátolja a vírus esetleges továbbterjedését – fűzte hozzá.

A fertőzések nagy része enyhe lefolyású, a szervezet saját erőből képes legyűrni. Vannak olyanok is, akik vírushordozók, de nem mutatnak tüneteket. A jéghegy csúcsát azok a súlyos esetek jelentik, akiknél komoly légzőszervi elégtelenség jelentkezik és ennek következtében intenzív kezelésre szorulnak. - Szerencsére ez a kisebbik százalék. A legutóbbi kimutatások szerint a megbetegedések száma meghaladja az 5000-t, és a vírus eddig mintegy 150 emberi életet követelt. Ez 2-3 százalékos halálozási arányt jelent, ami magasnak számít ahhoz képest, hogy például az influenzánál ez a szám 1 százalék alatti" – fogalmazott Schneider Ferenc, a Markusovszky Kórház Infektológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.

A legfrissebb hírek koronavírus gyanúja miatt karantén alá helyeztek egy 6000 utast szállító óceánjárót az olasz partoknál már az Egyesült Államokon belül is fertőzött a koronavírus. Péntekre virradóra kétszáztizenháromra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és 9692-re a fertőzötteké Kínában.  

Kedden este egy kínai repülőgép pilótáját szállították a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről a Szent László Kórházba koronavírus-gyanúval, de azóta kiderült: ő nem fertőzött. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: z eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos azonnal akciótervet készít.  

 

kép:infostart.hu

 

közösség

további frisss

lap tetejére