Kiugróan magas fizetéssel és könnyített belépési feltételekkel küzd a MÁV a létszámhiány ellen

index.hu • 2023. augusztus 27., vasárnap •
A MÁV mozdonyvezető gyakornokokat keres idén novemberben induló tanfolyamára. A cég ezzel a súlyos létszámhiányt próbálja meg ellensúlyozni. A vasúttársaság új dolgozói akár 800 ezer forintos havi fizetést is kaphatnak.
Kiugróan magas fizetéssel és könnyített belépési feltételekkel küzd a MÁV a létszámhiány ellen

A MÁV Start összesen 13 mozdonyvezetői tanfolyam elindítását tervezi idén - írja a Pénzcentrumra hivatkozva az index.hu. A jelentkezés feltételei a következők:

  • betöltött 20. életév,
  • érettségi vizsga,
  • erkölcsi bizonyítvány,
  • orvosi alkalmasság,
  • a tanfolyam alatt a moduloknak való megfelelés.

Újdonság, hogy a jelentkezőknek az eddigi gyakorlattal ellentétben már nem kell műszaki előképzettséggel rendelkezniük ahhoz, hogy mozdonyvezetőkké váljanak.

A több évtizedes hagyománnyal való szakítást állítólag a technológiai fejlődés tette lehetővé.

A mozdonyvezető gyakornokok a 320 órás gyakorlati modul mellett elméleti képzésben is részesülnek. A MÁV közlése szerint a mozdonyvezetői tanfolyam sikeressége átlagosan 60–70 százalékos.

Az idei adatok alapján a mozdonyvezetők átlagkeresete bruttó 863 ezer forint volt, míg a legkisebb bruttó havi alapbér 464 ezer forint – közölte a MÁV a Pénzcentrummal. Ezzel az átlagbérrel

a mozdonyvezetői állás az első tíz legjobban fizető állás között szerepel Magyarországon a KSH adatai szerint.

A vasúttársaság valóban szakemberhiánnyal küzd, mozdonyvezető kollégából is többre volna szükség a jelenlegi létszámnál. Folyamatosan toborozzuk a csatlakozni vágyókat, és számukra igyekszünk minél vonzóbbá tenni a feltételeket – egyrészt azzal, hogy minden lehetséges eszközzel igyekszünk tenni a bérek és juttatások versenyképességének megőrzéséért, másrészt pedig azzal, hogy folyamatosan a kor követelményeinek megfelelően könnyítünk a belépési feltételeken – nyilatkozta a MÁV a Pénzcentrumnak.

Nem csak a létszámhiány sújtja a vasutat

Mint az Indexen írtunk róla, a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vonalon annyira rossz a pálya állapota, hogy a MÁV sebességkorlátozást vezetett be csütörtöktől. Ennek megfelelően ezen a szakaszon legfeljebb 100 kilométer per órás sebességgel haladhatnak a szerelvények.

Ez adott esetben körülbelül 20 perccel hosszabbíthatja meg a menetidőt.

Vitézy Dávid közlekedésért felelős volt államtitkár szombaton közzétett bejegyzésében emlékeztetett, hogy az érintett szakasz Magyarország legfontosabb vasútvonala, az első számú kapcsolat személy- és teherforgalomban Győr és Bécs, ezáltal Európa felé.

Mint írta, a jelenség nem egyedi, sok fővonalon vezetnek be sebességkorlátozást – annak megfelelően, ahogy azt a MÁV néhány hónapja egy nyilvánosságra hozott térképen előre megjósolta.

Az, hogy itt egyik napról a másikra 20 perces menetidő-növekedést okozó, majdnem 30 kilométer hosszú lassújel kerülhet ki, súlyos válságtünet.

És nemcsak a pénzhiányé, azé is természetesen, de a MÁV működése feletti kellő intézményes kontroll hiányáé is

– írta Vitézy Dávid.

Kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére