Kitört a pánik, jöhet a dízelhiány

• 2023. szeptember 19., kedd •
A dízel ára gyorsan emelkedik, a kiskereskedelmi árak rekordot döntenek, ugyanakkor azt elfeledjük, hogy az árak tavaly ilyenkor magasabbak voltak – fogalmazott Pletser Tamás. Az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője szerint egyszerre négy probléma alakult ki az üzemanyagtermék körül. A nemzetközi elemzések egyre tragikusabb képet festenek.
Kitört a pánik, jöhet a dízelhiány

A világ olajfinomítói egyre nehezebben tudnak elegendő gázolajat termelni, ami súlyos hiányhoz vezethet az iparban és a közlekedésben, ám az inflációt is erősítheti – fogalmazott a Bloomberg, amit a Világgazdaság szúrt ki. Az elemzés szerint a nyersolajárak egyre közelebb kerülnek a 95 dolláros hordónkénti árszinthez.

EZ PEDIG A FINOMÍTOTT ÜZEMANYAGOK PIACÁN IS JELENTŐS DRÁGULÁSHOZ VEZETETT.

A dízel kiemelkedően magasra ugrott, a gázolaj ára Európában 60 százalékkal emelkedett a nyár vége óta – soha nem volt még ekkora növekedés az év ezen időszakában.

Az összegzésben arra is figyelmeztetnek, hogy a finomítók hónapok óta alacsonyan termelnek, mivel egyes területeken a nyári hőség miatt az üzemek alacsonyabb szinten voltak kénytelenek működni.

A meglévő készletek is alacsonyan maradtak. „Az olajvállalatokra komoly nyomás nehezedik, hogy olyan termékeket állítsanak elő, mint a benzin vagy a repülőgép-üzemanyag, amelyekre a kereslet erőteljesen megélénkült. A dízel emiatt háttérbe szorult, most komoly hiány van kialakulóban” – fogalmazott Callum Bruce, a Goldman Sachs elemzője.

Kongatják a vészharangokat

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb jelentésében arról számolt be, hogy a dízelfogyasztás idén naponta mintegy 100 ezer hordóval növekszik majd. Ehhez képest a benzin esetében napi 500 ezerre, a repülőgép-üzemanyag és a kerozin esetében pedig több mint napi egymillió hordóra számítanak. 

A dízel kulcsfontosságú mint ipari és szállítási üzemanyag, a készletek csökkenése pedig a termelés és a szállítmányozás visszaesésén keresztül a teljes gazdaságot befolyásolhatja. 

Az elemzésben szerint a legnagyobb probléma, hogy több nagy olajexportőr – köztük Oroszország és Szaúd-Arábia – is bejelentette: csökkenti a termelését, ami jelentősen korlátozná a nemzetközi ellátást a téli hónapok előtt. Ugyanakkor még mindig van remény arra, hogy a dízelhiány átmeneti lesz. A hűvösebb téli hónapok közeledtével az időjárás kevésbé korlátozza a finomítókat.

Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője külön foglalkozott a kérdéssel egy hétfői bejegyzésében. A szakértő ebben kiemeli:

A dízel ára gyorsan emelkedik, a kiskereskedelmi árak rekordot döntenek. Azt azonban elfeledjük, hogy az árak tavaly ilyenkor magasabbak voltak, 2022 októbere során 850 forintig kúszott fel a dízel magyarországi kiskereskedelmi ára, és 1200 dollár felett volt az ULSD (ultra alacsony kéntartalmú dízel) tonnánkénti rotterdami árjegyzése – jelenleg 676 forinton és 995 dollár/tonna szinten áll. Erre persze nem emlékszünk (Magyarországon – a szerk.), hiszen akkor 480 forinton volt a befagyasztott ár.

Pletser Tamás ezt követően arra is kitért, hogy a mostani emelkedés csupán a tavalyi szituáció ismétlődése, majdnem teljesen ugyanolyan okok miatt, köztük

  • elégtelen finomítói kapacitás,
  • erős kereslet,
  • geopolitikai feszültségek,
  • valamint magas nyersanyagköltség. 

Érkezik az újabb áremelés

Hétfőn továbbá arról számoltunk be, hogy jelentősen emelkedik a benzin és a gázolaj ára szerdától. A benzinért bruttó 7 forinttal, a gázolajért pedig bruttó 10 forinttal kell majd többet fizetni a kutakon. Amennyiben ez érvényesítésre kerül a hét közepén a benzinkutak áraiban is, akkor az alábbi átlagárakat fogjuk tapasztalni szeptember 20-tól: 

  • 95-ös benzin: 662 Ft/liter,
  • gázolaj: 686 Ft/liter.

Legutóbb szeptember 15-én emelkedtek az üzemanyagárak, akkor a benzin bruttó 7 forinttal, míg a gázolaj 11 forinttal lett drágább.

Fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére