Kiszámolták, mennyivel emelkedhet a nyugdíj novemberben

index.hu • 2023. szeptember 18., hétfő •
A magyar kormány felkészült a nyugdíjasok kompenzációjának novemberi kifizetésére. Egyes kalkulációk szerint a pluszkiadás 200 milliárd forintjába kerül az államkasszának.
Kiszámolták, mennyivel emelkedhet a nyugdíj novemberben

A novemberi nyugdíjemelésről szóló rendelet október elején szokott megjelenni a Magyar Közlönyben, de a kormányzati bejelentésre a tapasztalatok szerint már a következő napokban sor kerülhet – írja az index.hu.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a kormány szeptember végéig határoz a nyugdíjkorrekció mértékéről.

Farkas András nyugdíjszakértő szerint 2023-ban az éves nyugdíjas infláció magasabb lehet az általános inflációnál, érzése szerint az valahol 18,7-19,2 százalék körül alakul.

Ezzel számolva a nyugdíjasok akár 4,2 százalékos pótlólagos emelésben részesülhetnek novemberben. Farkas szerint feltehetően legalább 2,5 százalék, legfeljebb 3,5 százalék korrekcióra lehet számítani. Egyes nyugdíjasszervezetek 3,5-4 százalékos mértékkel számolnak.

Amennyiben a mediánnyugdíj összegét (186 ezer forint) veszik alapul, akkor a 4,2 százalékos pótlólagos emelés havi 7800 forintot jelent. Az átlagnyugdíj (208 ezer forint) esetében 8700 forintra jön ki a matek.

TEHÁT AZ ÁTLAGNYUGDÍJAT KÉZHEZ KAPÓ IDŐSKORÚ 96 EZER FORINTNYI EGYSZERI JUTTATÁSBAN RÉSZESÜLHET NOVEMBERBEN.

A lap arról is ír, hogy a négyszázalékos emelés legalább 200-220 milliárd forintnyi pluszkiadást jelenthet a költségvetésnek.

Kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére