Kifogták Magyarország második legnagyobb harcsáját

index.hu • 2023. június 04., vasárnap •
Száz kilónál is nagyobb halat fogott ki egy horgász a nemesnádudvari Tőzeges-tóból, az óriási harcsa Magyarország második legnagyobbja.
Kifogták Magyarország második legnagyobb harcsáját

A nem mindennapi kapás mindössze két kilóval maradt el az abszolút rekordtól - írja az index.hu.

Kiss Ferenc horgász május 30-án este hét óra körül tenyereskeszeggel akasztotta horogra Magyarország második legnagyobb harcsáját a nemesnádudvari Tőzeges-tóból.

A horgász – ellentétben a tó közösségi oldalán megjelent adatokkal – elmondta,

A HAL 111 KILOGRAMMOT NYOMOTT, HOSSZA PEDIG 251 CENTIMÉTER VOLT.

A horgász a Pecaverzumnak úgy nyilatkozott, amint látta, hogy kapása van, egyből csónakba pattant, és úgy kezdte meg a fárasztást. 

Behúztam a lábam közé a botot, és leszúrtam a karót, mert ha ezt nem teszem, még mindig csónakáznánk. Több helyre is beakadt, de felfűzni sehová sem tudta magát, így mindig sikerült kibogozni valahogy

– mondta Kiss Ferenc tógazda.

A horgász elmondta, a halat visszaengedték a vízbe, bár utólag megbánta a döntést.

„Visszaengedtük, de nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert ezek a példányok nagyon sok halat fogyasztanak. Már rájöttem, hogy az ekkora harcsák ilyen vizekben nem kicsi károkat okoznak. Korábban tettünk a tóba gyönyörű, tenyeres sügéreket több millió forintért, és a ragadozóhalak két hét alatt kiették őket ” – árulta el Kiss Ferenc, aki nem tervezi, hogy bejelenti a fogást a Magyar Országos Horgász Szövetség rekordlistájára.

A napokban megújított rekordlistán harcsakategóriában Kovács Gábor áll az első helyen egy 113 kilós, 230 centiméteres példánnyal, amelyet 2010. május 10-én akasztott horogra a Töröcskei-tónál.

Kép: Facebook

közösség

további frisss

lap tetejére