Ki lesz a végső győztes: a spanyol armada vagy az angol flotta?

hv • 2024. július 11., csütörtök •
A keddi és szerdai elődöntőkkel a végjátékhoz érkezett a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság. A fináléban két, tradicionálisan nagy futballnemzet, Spanyolország és Anglia küzd meg a trófeáért. Mi két egykori kiváló Haladás-labdarúgót, Hegedüs Pétert és Halmosi Pétert kérdeztük a döntőbeli esélyekről.
Ki lesz a végső győztes: a spanyol armada vagy az angol flotta?

A 35-szörös válogatott, háromszoros magyar bajnok, kétszeres szuperkupa-győztes Halmosi Péter 2008 és 2010 között Angliában a Hull Cityben (képünkön is a gárda mezében)  játszott, így aligha meglepő, hogy a háromoroszlánosoknak szurkol.

- A kontinensviadal eddigi meccseit látva, azt kell mondanom, hogy a spanyolok játéka tetszett a legjobban. Végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, teljesen megérdemelten jutottak be a fináléba – indította értékelését a ma is aktív játékos, Halmosi Péter. - A magyarokon kívül nem nagyon szurkoltam másnak, pontosabban, a kisfiam miatt - aki nagy Cristiano Ronaldo-rajongó - a portugáloknak drukkoltunk egy kicsit. Miután játszottam a szigetországban, az angolokat is figyeltem. Ugyan halvány teljesítményt nyújtva léptek előre, az elődöntőben azonban, ahol már nem lehetett spórolni, megmutatták, hogy mit tudnak. Számos kiváló játékosuk van, akik tudják, hogy a torna végén kell a legélesebbnek lenni. Ezért is gondolom úgy, hogy a döntő igazi ki-ki meccs lesz, itt nem számít már, hogy előtte ki és hogyan jutott el odáig. Emiatt sem merek tippelésre vállalkozni, hiszen ahogyan mondani szokás, egy mérkőzésen bármi megtörténhet, és ez igaz is, talán ebben is rejlik a futball varázsa.

Az egykori közönségkedvenc hálóőr, Hegedüs Péter 1971 és 1977 között a Kaposvári Rákócziban, majd utána 1989-ig a Haladásban védett. 1982-ben megválasztottak az NB I-ben az "Év kapusának”.  Összesen 269 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Természetesen ő is követi az Európa-bajnokság küzdelmeit.

- Sokan bírálják az Európa-bajnokság meccseinek színvonalát, de ne feledjük, hogy a topbajnokságokból érkező játékosok kizsigerelt állapotban indultak csatába. Ami a csapatokat illeti, a spanyolok voltak azok, akik a kezdetektől fogva, a szó szoros értelmében játszották a focit. Meggyőző, amit eddig láttam tőlük, és még a játékuk is látványos. Meg kell említenem az ún. kisebb gárdákat is, mert Svájc, Ausztria, de a többiek is jó kis focit játszottak, ami a mieinkre sajnos nem igaz - vélekedett Hegedüs Péter. Visszatérve a spanyolokra, Rodriék nagyon nehéz ágon jutottak a fináléba, megverték a horvátokat, az olaszokat, a németeket és a franciákat is. Közben a másik ágról az angolok jókora adag szerencsével, téves bírói döntések segítségével jutottak el a döntőig, engem egyáltalán nem győztek meg. Egy fináléban persze bármi megtörténhet, de nálam egyértelműen a spanyolok az esélyesek!

közösség

további frisss

lap tetejére