Két magyar is felkerült a legkeresettebb bűnözők toplistájára

frisss.hu • 2016. január 30., szombat •
Új weboldalt indított a legkeresettebb bűnözők felderítésére pénteken az európai rendőri együttműködést koordináló szervezet.
Két magyar is felkerült a legkeresettebb bűnözők toplistájára

A honlapon részletes leírással és fényképpel mutatják be azokat a szökésben lévő bűnözőket, akiket a leginkább szeretnének elkapni a hatóságok. Az egyelőre negyvenöt nevet tartalmazó listán két magyar is szerepel. Az egyik Varjú Tibor, a Koszi klán utolsó szökésben lévő tagja, akit 13 évre ítéltek egy pénzszállító kirablásának kísérletéért. A másik az alvilágban Varjú néven is ismert Farkas Róbert, aki a gyanú szerint tagja volt a 2000-es évek eleji zálogházi fegyveres rablássorozatot elkövető bandának, amely a bűncselekmények során több száz millió forintnyi értéket zsákmányolt.

A lista „aranyérmesei” Salah Abdeslam, a november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője és társa, Mohamed Abrini.

"Meggyőződésünk szerint a körözöttek közül legalább néhányan másik országban rejtőznek, mint ahol elkövették a bűncselekményeket - hangsúlyozta Tine Hollevoet, a szervezet szóvivője.

közösség

további frisss

lap tetejére