Két hét múlva nyit a Spar a Plázában és még más üzletekkel is gazdagodik a bevásárló központ

frisss.hu, fotó: Hornyák Emőke • 2016. augusztus 31., szerda •
Szeptemberben sem áll meg az üzletnyitási hullám.

Az elmúlt év során többször foglalkoztunk a Savaria Pláza új üzleteivel, amelyekre valljuk be, szüksége is volt Szombathely bevásárló központjának. Először a H&M nyitását írtuk meg, aztán a összes, Szombathelyen nyíló üzletet soroltuk fel, majd a következő üzletnyitási hullámról számoltunk be, végül a Spar érkezését is megírtuk.  A tavalyi tulajdonos váltást követően gombamód szaporodtak az újabbnál újabb márkás boltok, és bár elsősorban a H&M jelentette az áttörést, számtalan olyan üzlet nyitotta meg kapuit, amelyek komoly vonzerőt jelentenek a shoppingolni vágyók számára. 

Az egyetlen nagy kérdés az maradt csupán, hogy a földszinti, egykori élelmiszer üzlettel mi lesz. Aztán kiderült, hogy a profil marad, a Spar nyit majd egy szupermarketet 710 négyzetméteres eladótérrel. Az átalakítás jó pár hete folyik, és mostanra nagyjából be is fejeződött. Maczelka Márktól, a Spar kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, a nyitásra szeptember 15-én kerül sor. Azaz, két hét múlva már az élelmiszer-bevásárlásunkat is intézhetjük a Savaria Plázában.

De nem csak a Spar, egyéb új üzletek is tovább színesítik a kínálatot. Pár napja nyitotta meg kapuit a Gisele Italy divatáruház, 200 négyzetméteren, és még szeptemberben számíthatunk a Táska Centrum nyitására is. A Rossmann drogéria molinóját is láthatjuk már, nyitása szintén a közeljövőben várható. Ezzel szinte teljesen betelnek a pláza üzlethelyiségei, ami azt jelenti, annyi üzlettel találkozhatunk a Körmendi úton, mint még soha korábban.

közösség

további frisss

lap tetejére