Két embert felgyújtott, egy harmadikat pedig mellkason szúrt egy férfi Szombathelyen

• 2023. október 05., csütörtök •
Az egyik sértett belehalt a sérüléseibe.
Két embert felgyújtott, egy harmadikat pedig mellkason szúrt egy férfi Szombathelyen

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség azzal a férfival szemben, aki két hajléktalan társát felgyújtotta, szobatársát pedig egy vita hevében mellkason szúrta – közölte a Vas Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön. A vádirat szerint a férfi 2022 augusztusában egy szombathelyi parkolóban együtt italozott társaival, ennek során öngyújtóval meggyújtotta az egyik ismerőse lábán lévő gézkötést. A lángok a sértett másik lábán lévő kötésre és a ruházatára is átterjedt, másod-  és harmadfokú égési sérüléseket okozott - írja a Mandiner.

A sértett a kórházban később meghalt.   

A vádlott tavaly októberben, Szombathelyen egy földön fekvő férfi ruházatát szintén meggyújtotta. A sértettnek a földön hemperegve sikerült eloltania lángoló ruháit, ennek ellenére a hátán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos égési sérüléseket szenvedett – olvasható a közleményében. A vádlott ugyancsak 2022 októberében, a szombathelyi hajléktalanszállón szobatársával összeveszett, akit a vita hevében egy késsel mellkason szúrt – ismertette a főügyészség. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, de az eset körülményeire tekintettel a cselekmény életveszélyes helyzetet idézett elő, akár súlyosabb következményekkel is járhatott volna. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni – írták.

Forrás: mandiner.hu,(MTI)
Nyitókép: Illusztráció / Pixabay

közösség

további frisss

lap tetejére