Két arany, tíz érem és 15 olimpiai kvóta volt a világbajnokság magyar mérlege

• 2023. augusztus 28., hétfő •
Véget ért a duisburgi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság, magyar szempontból két arannyal és összesen tíz éremmel, valamint 15 párizsi kvótával.
Két arany, tíz érem és 15 olimpiai kvóta volt a világbajnokság magyar mérlege

Az olimpia a fókuszban – különösen a négyesek

Vannak olyan sportágak, így például a kajak-kenu, ahol a világbajnokságot csúnya szóval alárendelik az olimpiának, emiatt pedig a fő fókuszban ezúttal a kajak négyesek voltak, mivel ezt a négy kvótát csak és kizárólag a duisburgi viadalon lehetett megszerezni.

Ebből a szempontból nem panaszkodhatunk, hiszen a Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Hadvina Dóra összetételű női kvartett már a középdöntőben kiharcolta a négy magyar kvótát, a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor férfi négyes pedig szenzációs ezüstéremmel is zárt a kvóta mellé a fináléban.

A párosok így kissé háttérbe szorultak, a női egység sajnos pocsékul is végzett, a férfi viszont a három hete összeülő Nádas Bence, Kopasz Bálint duó remeklésének köszönhetően újabb ezüstöt és kvótát szerzett. 

Hogy teljes legyen a sorminta, arról Varga Ádám gondoskodott még korábban a K–1 1000-es ezüstjével, így mind a hat férfikajakkvóta összejött.

A hölgyeknél a négyes mellett hiába lett bronzérmes Csipes Tamara, neki előbbi egységben már megvolt a kvótája, így egyelőre itt a maximálisan megszerezhető hatból néggyel állunk, a párosnak majd a pótkvalifikáción kell kiharcolnia a helyét.

Ugyanígy állunk a női C–1-ben, ahol Balla Virág a B döntőbe kvalifikált (bár itt a párosok miatti visszaosztás miatt lehet, hogy végül nem lesz szükség erre), a Bragato Giada, Nagy Bianka C–2-es egység viszont hozta a két kvótát.

A kellemes meglepetést a férfi kenusok jelentették, Adolf Balázs egyesben, a Korisánszky Dávid, Fekete Ádám duó párosban hozta össze a maximális három kvótánkat.

EZ TEHÁT AZT JELENTI, HOGY A MAGYAR VÁLOGATOTT A MEGSZEREZHETŐ 18 PÁRIZSI INDULÁSI JOGBÓL 15-ÖT MÁR A DUISBURGI VERSENYEN BEHÚZOTT, REMEKÜL ÁLLUNK TEHÁT SZŰK EGY ÉVVEL AZ OLIMPIA ELŐTT!

No de ne csak az öt karika lebegjen a szemünk előtt...

Két világbajnoki cím és összesen tíz érem

Nézzük meg azért, hogyan szerepeltek a mieink a mostani világbajnokságon az érmeket tekintve is!

Kopasz Bálint újabb versenyszámban, ezúttal K–1 500 méteren lett világbajnok, ez már neki a negyedik aranya volt ilyen viadalon.

A zárónapon az 5000 méteres finálékig kellett várni az újabb elsőségre, akkor Adolf Balázs az ezres kvótája mellé ezt az aranyat is felírhatta a neve mellé – remek viadalt zárt tehát.

Bár e helyütt a gyorsasági szakággal foglalkozunk, azért gyorsan jegyezzük meg, hogy Kiss Péter Pál sorozatban negyedszer győzött a parasportolók KL–1 200 méteres számában.

A mieink a két arany mellett öt ezüstérmet (a felsoroltakon kívül még az 5000-es kenus Kisbán Zsófia és a Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás K–2 1000-es páros végzett másodikként) és három bronzérmet (Csipes mellett Rendessy Eszter K–1 1000 méteren, a Kiss Blanka, Lucz Anna páros pedig K–2 200 méteren lett harmadik) szereztek még.

A 2–5–3-as termés az éremtáblázat hatodik helyére volt jó ezúttal, a tíz érem pedig a holtversenyben a német (3–5–6) és a spanyol (3–5–5) válogatott mögött a harmadik legtöbb volt a világbajnokságon. Érdekesség, hogy Új-Zélandnak három érme volt összesen, viszont mindhárom arany lett, mondhatni, az egyesben 200-on és 500-on is első, valamint a négyest 500-on sikerre vezető Lisa Carrington kis túlzással egyedül végzett az éremtáblázat ötödik helyén.

(Borítókép: A későbbi győztes Adolf Balázs az első futószakaszon a férfikenu 5000 méteres versenyében az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban 2023. augusztus 27-én. Fotó: Kovács Tamás / Index)
Forrás: index.hu
 

közösség

további frisss

lap tetejére