Késsel és baltával felfegyverkezve ejtettek túszul 15 embert egy svájci vonaton

• 2024. február 09., péntek •
Az elkövetőt végül a rendőrség agyonlőtte.
Késsel és baltával felfegyverkezve ejtettek túszul 15 embert egy svájci vonaton

Késsel és baltával felfegyverkezve közel négy órán át túszként tartott fogva egy férfi csütörtök este Svájc egyik regionális vonatán 14 utast és egy mozdonyvezetőt, mielőtt a rendőrség agyonlőtte - írja a Mandiner.

Eric Kaltenrieder főügyész sajtótájékoztatón elmondta, hogy a – helyi idő szerint – 22 óra 15 perckor végrehajtott rendőri akciót követően az utasok sértetlenül elhagyhatták a vonatot. A gyanúsított egy 32 éves iráni állampolgárságú menedékkérő volt. Az indíték egyelőre tisztázatlan. Az utasok a svájci fővárostól, Berntől mintegy 65 kilométerre nyugatra fekvő Essert-sous-Champvent megállóhelyen megállt vonatról riasztották a rendőrséget. 

A RENDŐRSÉG KÖZLÉSE SZERINT A VONAT AJTAJAI ZÁRVA VOLTAK. TÖBB MINT 60 RENDŐR VETTE KÖRÜL A SZERELVÉNYT.

A túszejtővel tolmács segítségével – részben WhatsApp alkalmazáson keresztül – vették fel a kapcsolatot. A rendőrség nem közölte, hogy mit akart a férfi. Végül akkor ragadták meg a lehetőséget a beavatkozásra, amikor az elkövető rövid időre eltávolodott a túszoktól. Robbanóanyaggal terelték el a figyelmét. A túszejtő ezután baltával támadt egy rendőrre, ő azonban agyonlőtte a támadót.

Forrás: mandiner.hu, (MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Alexandra Wey
 

közösség

további frisss

lap tetejére