Kacsoh Dániel írja a mandiner.hu-n: Most őszintén: lehet, hogy felháborodtak, volt is okuk az ellenzéki pártoknak a szombaton Novák Katalin és Varga Judit lemondásával záruló politikai botrányhét apropóját adó kegyelmi döntésen, ám valamiféle boldogság is sugárzott az egymásnak a tévéstúdiókban a kilincset adó politikusaikról. Rég voltak ilyen lelkesek és aktívak.
A pedofília, illetve annak mentegetése evidens módon totálisan elfogadhatatlan, legyen szó Kőszeg Ferencről, Révész Sándorról, Daniel Cohn-Benditről vagy bárki másról, így a helyes pozíció elfoglalása nem volt valamiféle agysebészet a részükről. Ezúttal sikerült is nekik –
kár, hogy korábban a gyermekvédelem vagy a családok megsegítése kapcsán nem igazán lehetett rájuk számítani.
Konkrétan nem szavazták meg a gyermekbántalmazók elleni fellépés szigorítását, pedig ahhoz csak egy gombot kellett volna megnyomni. Ehelyett szellemi holdudvaruk egy része mintha inkább a pedofília „áramvonalasításán” ügyködött volna, itthon és külföldön egyaránt.
Szóval az ellenzék meglátta a politikai lehetőséget a kegyelmi ügyben, úgy, hogy ahhoz nekik szokás szerint semmi érdemük nem fűződött. Csupán elég hangosan és sokat kellett szidni a Fideszt, kivételesen az egész társadalom erkölcsi érzékének megfelelő állásponton. Meg is tették.
Nem alkottak programot, nem készítettek stratégiát, csak üvöltöttek.
Csakhogy nem számoltak azzal, hogy a jobboldalon – minden ellenkező állítással szemben – igenis van következménye a hibáknak és a bűnöknek. Most is lett.
Magyarország első női államfője és volt igazságügyi minisztere bátor és felelős döntést hozott. A köztársasági elnök rövid beszéde, amiben bocsánatot is kért, egyúttal némi magyarázatot adott – igaz, nem éppen részletekbe menőt –, mélyen megindító volt. Aki látta, s nincs benne zsigeri gyűlölet, alighanem hitelt adott minden egyes szavának.
Ennél magasabb „áldozatot” nem lehet elképzelni.
Persze, aki amúgy is Orbán Viktor távozását követeli immár tizennégy éve, annak ez nyilván kevés. Ez van.
Az ellenzéki politikusok alól ezzel kicsúszott a morális talapzat, ami önhibájukon kívül néhány napra a lábuk alá került, s bár nyilván megpróbálkoznak majd összekenni az egész kormányt ezzel az üggyel, ilyen, politikatörténeti szempontból is történelmi aktus után az bajosan fog menni.
Ebben a műfajban egyébként maga Gyurcsány Ferenc, a honi baloldal lassan örökös vezetője mutatta be a Negatív Példát, amikor lebukott a választások tudatos hazugság árán való megnyerésével, majd következett a békés tüntetők elleni rendőri erőszak. A lemondásra azonban három évet várni kellett. Addigra a saját és a pártja hitelességét is lenullázta, társadalmi megvetés közepette bukdácsolt válságról válságra a kormánya. Rövid távon ez az antidemokratikus mutatvány az országnak, hosszú távon a szétforgácsolódó szociknak volt igazán rossz.
Úgyhogy, noha most hirtelen hatalmas gyermekvédő lett Dobrev Klára és Donáth Anna is (aki bár nem felelős az apja tetteiért, de azért mégis pikáns ez az „együttállás”),
valójában aligha örültek Novák és Varga felelős döntésének.
A honi ellenzék saját jogán nagyjából most éppen arra jogosult, amire nemrég a Nézőpont meg a Medián is mérte. Egy válságokkal tépázott, inflációval és reálbércsökkentéssel terhelt, uniós forrásoktól megfosztott év után továbbra is érdemi támogatottság, mondanivaló és egység nélkül vergődnek –
úgy kellett nekik ez a sztori, mint egy falat kenyér. És most ezt is „elvették tőlük”!
Közben Karácsony Gergely kénytelen volt elismerni, hogy nem sikerült összekovácsolni még a budapesti ellenzéki összefogást sem, dagad a Lánchíd-botrány, egyre kínosabb a „guruló dollárok” ügye, ott van még a tisztázatlan előválasztási félmilliárd meg az adományládikák kérdésköre, az elbaltázott járatritkítás és a többi kellemetlenség.
Úgyhogy rossz hírünk van, kedves ellenzék, lehet szépen visszamenni valós politikai munkán agyalni, hitelességet növeszteni, illetve magyarázatot adni a felsorolt, kérdőjelekkel terhelt botrányokra! Hajrá!
