Kárpátaljai reformátusok: Szombathelyen is otthon lehetnek

há • 2023. november 08., szerda •
Különleges istentiszteletet tartanak vasárnap a szombathelyi református gyülekezetben: kárpátaljai - de ideiglenesen itt élő - családokat várnak, és számukra beszélgetést, batyus szeretetvendégséget is szerveznek.
Kárpátaljai reformátusok: Szombathelyen is otthon lehetnek

- Évek óta érkeznek kárpátaljaiak Szombathelyre és környékére, részben munkavállalási céllal, részben pedig az utóbbi két évben a háború, a besorozás elől menekülve. Egy részük meg is jelent a református gyülekezetben, hiszen jellemzően már szülőföldjükön is erősen kötődtek az egyházhoz, és vannak gyerekek, akik hitoktatásban is részt vesznek az itteni iskolákban - mesélte az előzményekről Jakab Bálint lelkész, aki a tapasztalatok alapján úgy ítélte, lépni kell. November 12-re, vasárnapra találkozót kezdeményezett, mert azt látta, hogy a legtöbb kárpátaljai magyar család nem ismeri egymást, hisz más-más vidékekről érkeztek, ugyanakkor szükségük van az élő kapcsolatra az otthoniakkal. 10 órától istentiszteletre, majd 11.30-tól beszélgetésre, batyus szeretetvendégségre várja az érintetteket a szombathelyi református templomba.

Itt is otthon lenni

- Úgy gondoltam, hogy ezeknek az embereknek sokat jelentene, ha találkoznának a kárpátaljai református püspökkel, aki szintén szeretné, ha nem szakadnának meg ezek a szálak. Sok családról tudjuk, hogy nem tekintik véglegesnek a letelepedést, ők ha lehet, hazamennek. Addig is szükségük van rá, hogy lelkileg otthon legyenek, és érezzék, hogy az élet nem csupán annyi, hogy dolgozunk, pénzt keresünk. És nem mellesleg az egyháznak is jól jön a visszacsatolás azzal kapcsolatban, hogy a Kárpátalján végzett munka nem ment veszendőbe - tette hozzá a szombathelyi lelkész.

A határon túli területek jó részéről eljött két generáció, és zömében csak az idősek maradtak ott, akik vigyáznak a házakra. Mégis a református lelkészek, mind a 79-en (!) a nyájuk mellett maradtak, folytatják azóta is a szolgálatot, ők a saját életükkel mutatnak példát a helytállásról. - Szombathelyen ez lesz az első ilyen találkozó, de nem kizárt, hogy folytatása is lesz, később akár több kárpátaljai lelkész meghívásával - tudtuk meg Jakab Bálinttól.

Kötődést kínál az egyház

Egyelőre nem tudni, hányan élnek majd a lehetőséggel, sőt arról sincsenek információi a lelkésznek, hogy összesen hány olyan református vallású élhet a környéken, akiket meg tud szólítani. Az azonban biztos, hogy a látókörében lévő 10-15 családon kívül többen is lehetnek, ugyanis a legutóbbi népszámlálási adatokból kitűnik: nőtt a magukat reformátusnak vallók száma a szombathelyi gyülekezethez tartozó falvakban, ők minden bizonnyal beköltözők (sok kárpátaljai számára a szombathelyi ingatlanárak elérhetetlenek, ezért többen a várostól távolabbi falvakban bérelnek lakást). - Ez a meghívás most arról is szól, hogy azokat, akik a számok, az adatok mögött vannak, megszólítsuk, és számukra kötődést kínáljunk fel - fogalmazott a szombathelyi lelkipásztor.

Batyus szeretetvendégség

Aki eljön a vasárnapi alkalomra, a felhívásnak megfelelően hozzon valami harapnivalót magával: süteményt, kenyeret, szalonnát, bármit, amit az emberek megoszthatnak egymással. Jakab Bálint szerint a lényeg az, hogy a közösség együtt legyen. Azt reméli, hogy Zán-Fábián Sándorral, a kárpátaljai püspökkel, illetve egymással is szívesen beszélgetnek majd az érkezők. A lelkész azt kéri, aki tudja, a meghívást adja át!

közösség

további frisss

lap tetejére