Nagy Márton szerint az egy számjegyű infláció mellett el lehet kezdeni a növekedés beindítását - írja a Magyar Nemzet.
Forrás: magyarnemzet.hu
Nagy Márton szerint az egy számjegyű infláció mellett el lehet kezdeni a növekedés beindítását - írja a Magyar Nemzet.
Forrás: magyarnemzet.hu
Több társadalmi csoportnak is ingyenessé tenné a közlekedést a miniszter.
Főleg töréseket, fejsérüléseket kellett ellátniuk a mentőknek.
Decemberben több helyen is találkozhatnak az állatbarátok a Fekete István Állatvédő Egyesülettel Szombathelyen: adományt gyűjtenek és gazdit keresnek.
Játszóház lesz a korábbi MMIK-ban a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jóvoltából december 10-én.
Az ideérkező vásárlók díszítik a fenyőfát, az üzletközpont pedig minden, vásárlója által hozott dísz után 500 forintot fizet be majd a Vas Vármegyei Mentésügyi Alapítvány számára.
Adventi jótékonysági süteményvásárt szervezett a kormányhivatal, ahol az ünnepi forgatag résztvevőit Vámos Zoltán köszöntötte.
Gencsapátiban két napon keresztül minden a népzenéről, a táncról, a karácsonyi hagyományokról szól majd.
Már most elkezdődött az a folyamat, amely során a mesterségesintelligencia-alapú eszközök elterjedésével jelentősen átalakulhat az ügyvédi szakma. Ugyanúgy, ahogy a múltban az internet megjelenése alapjaiban ...
Nemcsak az okostelefonok, hanem a tabletek között is találkozhatunk csúcsteljesítményű készülékkel. Van is egy tippünk azoknak, akik nagy felbontást, több gigányi tárhelyet, gyors működést, és hosszú
Az egyedülálló és első, bélflórával foglalkozó szimpóziumon neves és hiteles előadók beszéltek színesen, laikusok számára is érthetően a mikrobiom jelentőségéről és szerepéről, a betegségekkel és az egészséggel ...
Az arabok a folyótól a tengerig szeretnének palesztin államot, az izraeli katonák viszont most a tengert engedik a Hamász alagútfolyóiba.
Marco Rossi válogatottjában kizárólag az szerepelhet, aki rendszeresen játszik egyesületében. Jelenleg azonban több kulcsjátékosunk sem felel meg ennek a feltételnek. Kik ők, és mit kell tenniük, hogy ...