Méltán elégedettek a magyar kereslettel a horvátországi vendéglátók, a magyarok mindig is a tíz legfontosabb küldőpiac között szerepeltek, de
idén még több vendégéjszakát töltöttek el a szomszédos országban, mint az eddigi rekordévként számon tartott 2019-ben
– tudtuk meg a VG Óperencia podcast vendégétől, Horvát Mirától, a Horvát Idegenforgalmi Közösség főmunkatársától.
Augusztus végén már hajszálnyira volt a rekordévi forgalom, hiszen a 2019-ben elkönyvelt 3,275 millió horvátországi magyar vendégéjszakához képest a 3,17 milliónál járt a számláló, majd
jött a rendkívüli előfoglalási többlettel indult szeptember, és már most meghaladta a volumen a négy évvel korábbi "bezzeg évét"
- írja a Világgazdaság.
Ráadásul Horvátországban még nem ért véget a nyár, a legdélibb részeken még olyan jó az idő és olyan kellemes a tenger, hogy még októberben is lehet benne fürödni. Bár a Ryanair csak szeptember végéig üzemelteti zadari járatát Budapestről, autóval öt-hat óra alatt a horvát tengerpartra lehet jutni Budapestről.
A közvetlen nyári repülőjárat és a hálókocsis tengerparti vasúti járatok mellett meghatározó maradt az autós turizmus Magyarországról, minőségi ugrást lehet látni viszont a keresletben.
A magyarok leginkább a magánszállásokat kedvelik,
azon belül egyre inkább eltolódik a kereslet a magasabb kategória felé, és egyre többen keresik az akár félpanziós ellátást is nyújtó szállodákat.
Sokan rájöttek ugyanis, hogy nem jönnek ki drágábban a félpanziós ellátással, mintha maguknak kéne gondoskodniuk az étkezésekről.
Horvátországban az elmúlt években megvalósult jelentős kemping fejlesztések nyomán 3-4 csillagos szállás lehetőségeket kínálnak a magyar családok által is egyre inkább keresett kempingek, illetve bungalók.
Horvátországban még nem ért véget a nyár, a legdélibb részeken még októberben is lehet a tengerben fürdeni. Kiemelt cél a főszezon meghosszabbítása, majd a tengerpart után a kontinentális területek vendégforgalmának növelése.
Látnivalókkal és programokkal egész évben ki tudja szolgálni az ország a vendégeket
– mondta Horváth Mira, a Horvát idegenforgalmi Közösség főmunkatársa.
Az utószezonra készülve a horvát turisztikai szakma egyik kiemelt célja a szezon meghosszabbítása, az árak ilyenkor 10-20 százalékkal szolidabbak már. Emellett, a schengeni csatlakozás után azzal számolnak a szomszédban, hogy megnő a látogatók száma, a határmenti régiókban is, ahol széles termék és élmény választék található.
A horvátországi Baranya régió, az ország virágoskertjeként és zöld desztinációként ismert Muraköz, az ottani gyógyfürdők, a helyi gasztronómia még óriási, kiaknázatlan potenciál az elő és utószezoni turizmusban – derült ki a Horváth Mira által elmondottakból.
A Balaton és Horvátország összehasonlítása értelmetlen, egészen más a tengerélmény, mint a tóparti nyaralás, a magyarok Adria iránti szeretete pedig töretlen
– szögezte le a horvát turisztikai szakértő, aki a nyár legforróbb témáját, az árak kérdését sem kerülte meg.
Mint mondta: a drágaság, az áremelkedés nem helyi jelenség, globálisan emelkedtek az árak, és Horvátországban is széles a skála, mindenféle árkategóriában találhatnak az érdeklődők szállást és éttermet is.
A podcast felvételt itt lehet meghallgatni:
Fotó: Shutterstock
Forrás: vg.hu